A szakmával rendelkező fiatalok nagyobb eséllyel indulnak el az életben

„Egy szakma mindenképpen kell”, amelyre később lehet építeni középfokú és felsőfokú végzettséget, illetve nyelvtudást; a szakmával rendelkező fiatalok nagyobb eséllyel indulnak el az életben – mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Forrás: MTI2019. 10. 08. 14:25
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bodó Sándor a SzakMÁzz! pályaválasztási kiállítás megnyitóján kiemelte, a rendezvénynek elsősorban a munkaerő utánpótlásban van fontos szerepe, a kiállítás ugyanis a 13-14 éves fiataloknak nyújt segítséget abban, hogy végül milyen iskola felé induljanak el.

Az államtitkár az MTI-nek elmondta, nem kell, hogy már az általános iskola végén a diákok meg tudják mondani, hogy pontosan milyen szakmát akarnak választani, de célszerű lenne, ha legalább már az irányt meg tudnák határozni. Ez a kiállítás pont azért fontos, mert itt a fiatalok testközelből ismerhetik meg az egyes szakmákat, és ezáltal felelősséggel is tudnak dönteni – mondta Bodó Sándor.

Biczi Orsolya, a Miniszterelnökség miniszteri biztosa arra hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy olyan szakmát válasszanak, amellyel el tudnak helyezkedni és amelyből meg is tudnak élni itt Magyarországon.

Hozzátette, az országban ma már valóságos verseny folyik a vállalatok között a jó szakemberekért és ez a tendencia a jövőben is folytatódni fog.

A miniszteri biztos megjegyezte, egyre nagyobb szükség van olyan fórumokra, eseményekre, ahol a diákok, a szülők, a pedagógusok első kézből kaphatnak hiteles, pontos és részletes tájékoztatást a szakmákról, iskolákról és a képzésekről. A SzakMÁzz! kiállítás is ebbe a sorba illeszkedik.

Uzsák Katalin, Budapest Főváros Kormányhivatalának főigazgatója elmondta, hogy október 8-9-én, a Hungexpo területén, 6500 négyzetméteren közel 100 iskola és kiállító mutatkozik be a kiállításon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.