A turizmus az európai élvonalba emelte hazánkat

Aranykorát éli a magyarországi turizmus: a tavalyi rekordévet követően úgy tűnik, idén ismét megdőlnek a vendégforgalmi adatok, a nemzetközi kínálatban eddig soha nem tapasztalt népszerűségünk pedig további fejlődési irányt szab a stratégiai ágazatnak. A cél az, hogy 2022-re a turizmus nemzeti össztermékhez való hozzájárulása 13-ról 16 százalékra emelkedjen, az éves vendégéjszakaszám pedig ötvenmillióra nőjön, ehhez a kormány minden eszközt a piac rendelkezésére bocsát. Soha ennyi beruházás, kedvező intézkedés nem történt az iparágban, mint a 2016-ban megkezdett paradigmaváltás óta, januártól pedig az áfacsökkentés és a 44 ezer cég bevonásával zajló, piacfehérítő digitális adatgyűjtés nyit újabb távlatokat.

2019. 12. 24. 10:26
null
Több millió vendég érkezik külföldről Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tavalyi turisztikai rekordév volt, és az idén is megdől minden turizmussal kapcsolatos csúcsteljesítményünk – erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt a szállodafejlesztési boom évében november végén a Párisi Udvar Hotel Budapest megnyitóján. Mint mondta, az ágazatnak nagy szerepe van abban, hogy míg Magyarország kilenc éve a szakadék szélén állt, a nemzetgazdaság ma már európai szinten is kimagasló teljesítményt nyújt.

Számos turisztikai mutatónk 2010-hez képest mért nagyarányú növekedése mutatja az évek alatt kialakult, kedvező fejlődési irányt, és várható, hogy a turizmus több területen kimagasló eredményt jegyez az elkövetkező időkben is, amelyhez a tavalyelőtt elfogadott Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia adja a zsinórmértéket.

Budapest az európai turisztikai célpontok élvonalába küzdötte föl magát, és egyre nő iránta az érdeklődés nem csupán a határon túl, hanem a magyarok körében is. Idén a főváros a külföldi turisták véleménye szerint Európa legjobb úti célja lett Barcelonát megelőzve, emellett több nemzetközi elismerésben részesült a nemzeti kincseinket, európai keresztény értékrendünket tiszteletben tartó, mégis innovatív magyar vendégszeretet. Így például legutóbb a European Best Destinations nevű szakmai szervezet közönségszavazatok alapján a Szent István Bazilikánál lévő adventi vásárt választotta a legszebbnek a kontinensen 2020-ra, míg a nemzetközi médiában számos helyen kifejezetten előnyös megvilágításban a magyarországi utazási lehetőségekre hívják fel a figyelmet. Ebben nagy segítségére lehet az érdeklődőknek, hogy öt év alatt 86-ról 147-re nőtt azoknak a városoknak a száma, ahonnan közvetlen légi repülőjárat vezet hozzánk.

Több millió vendég érkezik külföldről
Fotó: Bach Máté

Tavaly az ország lakóinál másfélszer több vendég érkezett külföldről, akik idén is hasonlóan magas arányban vannak jelen. A páratlan nemzetközi sikert az is megalapozza, hogy immár a világ egyik legbiztonságosabb fővárosaként jegyzik Budapestet, ez a tény már az előző évben is a megszokottnál több utazót vonzott. Mára az egyik legfőbb turisztikai vonzerő lett a biztonság, emiatt egyre több küldőország kerül fel arra a toplistára, amely a vendégek száma alapján rangsorolja a külföldi beutazásokat. Idén számottevően nőtt a Németországból, Csehországból, Lengyelországból, Spanyolországból, az Egyesült Királyságból, Oroszországból, Kínából, Olaszországból, Izraelből és Romániából érkezők száma, és például a dél-koreaiak körében is egyre népszerűbbek vagyunk.

Az erős beutazópiac, a stabil belföldi kereslet, a magasabb bevételek, a jobb jövedelmezőség, az ígéretes kilátások mára alapvető jellemzői ennek a területnek. A fejlődés több irányból alátámasztott, a külföldi népszerűség mellett ugyanis idén a lakossági fogyasztás is szembetűnően megnőtt a reáljövedelmek nagyarányú erősödése miatt, míg a belföldi turizmus motorját jelentő béren kívüli juttatás, a Szép-kártya költései is rekordsávba ugrottak.

Jövőre két jelentős változás szabja meg az irányt. A szállásszolgáltatás áfájának 18-ról öt százalékra csökkentése meghatározó lépés európai viszonylatban is, amely új szintre emeli a magyar piacot. Az idén fokozatosan bevezetett Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ teljes körű működésével pedig bővülni fog a legális szolgáltatók köre, és legalább harminc százalékkal nőhet a bejelentett forgalomból származó költségvetési bevétel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.