Évekre befagyaszthatják a közszféra béreit Nagy-Britanniában

A közszférában tevékenykedő alkalmazottak milliói szembesülhetnek azzal Nagy-Britanniában, hogy évekre befagyasztják a bérüket – kivételt csak az egészségügyi dolgozók jelenthetnének. 

Magyar Nemzet
Forrás: BBC2020. 11. 22. 7:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három évre befagyasztanák a közszférában dolgozók bérét Nagy-Britanniában, miután már eleve hét százalékkal többet kerestek tavaly a versenyszférában dolgozóknál, és utóbbiak bérhelyzetét a pandémia tovább rontotta. Az egészségügyi dolgozókat valószínűleg nem érintené a korlátozás – olvasható a BBC cikkében. A háttérben az áll, hogy a versenyszférában jócskán visszaestek idén a fizetések, emiatt jelentette be Rishi Sunak királyi kancellár a közszférában dolgozókat érintő lépést.

A brit kincstár azon van, hogy támogassa a közkiadásokat, mivel azok jelentősen megugrottak a koronavírus elleni harcban – írja a portál. Bár a kincstár hivatalosan nem kommentálta a BBC értesülését, Rishi Sunak júliusi e tárgyban írt levelére hivatkozva lényegében elismerték, hogy valóban a fenti elképzelésről van szó. Az említett levélben Sunak úgy fogalmaz, hogy „a méltányossági szempontokat figyelembe véve megszorításokat kell eszközölnünk a jövőben a közszférában a béreket illetően, és össze kell hangolni azokat a versenyszféra fizetéseivel”.

Egy tanulmány, amelyet a Centre for Policy Studies intézet adott ki, úgy számol, hogy

ha három évre befagyasztják a brit közszféra béreit, 2023-ra 23 milliárd font sterling megtakarítást érhetnek el. Ha az állami egészségügyben dolgozók bérére nem vonatkozik a korlátozás, a megtakarítás ennél kevesebb, 15 milliárd font sterlingnyi lehet.

Szeptemberben a brit statisztikai hivatal adatai szerint a közszférában dolgozók tavaly átlagosan hét százalékkal többet kerestek, mint a versenyszférában tevékenykedők. Az elmúlt év során ugyanis, a pandémia miatti lezárások következtében, a versenyszférában jócskán visszaestek a bérek, míg a közszféra bérei nagyjából szinten maradtak.

A korlátozás a rendőrségi alkalmazottakat is érintené
Fotó: Andy Rain/MTI/EPA

A kancellár azon mondata, miszerint azt szeretné, ha a köz- és a versenyszféra bérei paritásban lennének, azt jelzi, hogy minden valószínűséggel a következő években nem lesznek béremelések a közszférában.

Ez nagyjából 5,5 millió alkalmazottat érinthet. A jelek szerint úgy tűnik, hogy az állami egészségügyben dolgozók bérére nem vonatkozik majd a korlátozás, mivel ők a járvány idején hatalmas erőfeszítéseket tettek. A tanárokat, a rendőrségnél dolgozókat és az állami hivatalok dolgozóit azonban nagyon rosszul érintheti egy ilyen döntés.

Júliusban csaknem kilencszázezer közszférában dolgozó kapott infláció feletti béremelést Nagy-Britanniában, a vírus elleni küzdelemben játszott szerepük elismeréseképpen. Ugyanakkor sokan kimaradtak az akkori emelésekből, állítják a szakszervezetek, amelyek egyébként már kifejezték tiltakozásukat egy esetleges bérbefagyasztás ellen.

A brit kormánynak ugyanakkor minden oka megvan a spórolásra, a koronavírus-járvány ugyanis meglehetősen nehéz helyzetet eredményezett: az államadósság-ráta hat éve nem látott magasságba emelkedett nyár végére. Augusztus végén a nettó államadósság-állomány 2023,9 milliárd font (810 ezer milliárd forint) volt, 249,5 milliárd fonttal több, mint egy évvel korábban. A jelenlegi nettó államadósság a brit hazai össztermék (GDP) 101,9 százalékának felel meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.