A járvány okozta válságot követő gazdasági növekedés nyomán stabilizálódni látszik a lakosság pénzügyi helyzete.

Kiderült, hogy alakultak a fogyasztói árak júniusban
Folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben.
A járvány okozta válságot követő gazdasági növekedés nyomán stabilizálódni látszik a lakosság pénzügyi helyzete.
Tavaly áprilishoz képest – vagyis a koronavírus-válság kezdete óta – az elmúlt hónapokban idén márciusban érte el a legmagasabb, 42,57 százalékos szintet az Intrum Fizetőképességi Index.
A mutató értéke 2021 első negyedévében átlagosan 39,1 ponton állt, ami mintegy 21 százalékponttal kisebb a tavalyi év azonos időszakában mértnél, amikor viszont Magyarországon még kevésbé voltak érzékelhetők a koronavírus-járvány gazdasági hatásai. A nagy gazdasági visszaesés tavaly áprilisban következett be, így az index is ekkor vette fel a legalacsonyabb értékét, 18,9 ponton.
Az Intrum és a GKI Gazdaságkutató Zrt. negyedéves mutatója olyan adatokból áll össze, mint a jövedelmek értéke, az adósságállomány és a háztartások pénzügyi vagyona. Azaz minél magasabb az index értéke, a lakosság annál jobban képes teljesíteni a fizetési kötelezettségeit. A mutatószám együtt mozog a gazdasági növekedéssel, a fogyasztással és a bankrendszerben lévő hitelnagyságokkal, továbbá olyan változókkal is szoros kapcsolatban áll és azonos irányban alakul, mint a nettó átlagkereset vagy a foglalkoztatottak száma, illetve ellentétes irányban formálódik a munkanélküliségi rátával és a bruttó hitelállomány nagyságával.
Az Intrum közleménye szerint a mostani számokból kiindulva a gazdaság folytatódó növekedésére számíthatunk: amennyiben továbbra is jellemző lesz az első negyedéves tendencia, akkor éves szinten 4,5 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság. Továbbra is fennáll viszont a járványügyi korlátozások elhúzódásának kockázata.
Az Intrum kereskedelmi és fejlesztési igazgatója szerint a fizetőképesség javulása most a gazdaság újraindulásának és a járvány miatti munkaerőpiaci romlás megállásának köszönhető.
A növekedés oka pedig nem a bevételek gyarapodása, hanem a lakossági kényszermegtakarítás és a hitelmoratórium
– hangsúlyozza Deszpot Károly. Válság idején az emberek tudatosabban kezelik a pénzügyeiket, többen képeznek biztonsági tartalékot. A hitelmoratórium miatt megmaradt összegek pedig csak addig hatnak kedvezően a háztartások fizetőképességére, amíg véget nem ér a kedvezményes időszak – figyelmeztet a szakértő.
Folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben.
Az új otthonteremtési kölcsön nagyon kedvező, ám figyeljünk a banki feltételekre is
Megkezdődött Székelyföld saját mesterségesintelligencia-stratégiájának kidolgozása.
A források zöme a legkevésbé fejlett térségekbe kerül, a beruházások többsége az ipari, építőipari és logisztikai szektorokat érinti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.