Alaposan megsínylette a cigaretta feketepiaca a karantént, az utazási korlátozásokat hozó járványidőszakot – legalábbis erre lehet következtetni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal legfrissebb adataiból.
A hatósági kimutatás ugyanis arról árulkodik, hogy visszaesett a lefoglalt illegális áru mennyisége, mégpedig drasztikusan. A jelenség persze – a dohányzással ellentétben – korántsem káros.
Érdemes elsőként leltárt tartani az idei hatósági fogások között. A NAV pénzügyőrei és pénzügyi nyomozói idén, az első fél évben nagyjából hatezer esetben intézkedtek a dohány feketepiacának kisebb vagy nagyobb, szervezett vagy alkalom szülte szereplőinek ügyeiben. Az akciókban 13,2 millió szál jogsértő módon behozott vagy itt előállított cigaretta akadt fenn a hatósági hálón, a füstölnivaló együttes értéke kevéssel ugyan, de túllépte az egymilliárd forintot. Emellett a NAV emberei több mint 3,3 tonna finomra vágott vagy egyéb fogyasztási dohányra bukkantak, a jelentősnek tűnő mennyiség feketepiaci ára megközelítette a 210 millió forintot.
Bár az idei adatok önmagukban jelentősnek tűnnek, a korábbi évek statisztikáival összehasonlítva mégis igen csekélynek nevezhetők. Tavaly például csak májusban, 17 millió szál cigarettát vont ki a hatóság az adófizetés nélküli forgalomból, vagyis az egyhavi fogás nagyobb volt, mint az idei egész féléves. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy 2019 – a maga 64 millió szál cigarettájával és 45 tonna dohányával – kiemelkedő évnek számított a feketekereskedelem elleni küzdelemben, de az idei adatok jócskán elmaradnak a korábbi évek értékeitől is.
Nemzetközi jelenség, hogy a járvány miatt elrendelt közlekedési, áruszállítási korlátozások, és az ehhez kapcsolódó jelentősebb hatósági ellenőrzések miatt idén a korábbinál jóval szűkebb tér maradt – ha maradt egyáltalán – az engedély nélkül előállított vagy beszerzett áruk mozgatására. Valóságos szenzációnak számítottak az európai vírusválság idején azok a hírek, amelyek a drogpiac összeomláshoz közeli helyzetéről szóltak.