Hetvenezer önfoglalkoztató kaphat támogatást

A 219 ezer forintos egyszeri támogatás mások mellett a fodrászoknak, kozmetikusoknak, idegenvezetőknek, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyíti meg az újraindulást.

2021. 08. 03. 9:51
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csaknem két hónapja elindított önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása programban 219 ezer forintos egyszeri támogatást kaphatnak az ágazati bértámogatásból munkavállaló híján kimaradt vállalkozások, önfoglalkoztatók. Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára bejelentette: a tevékenységük átmeneti szüneteltetésére kényszerült vállalkozóktól már mintegy hetvenezer igénylés érkezett be összesen mintegy 15 milliárd forint értékben. Hozzávetőleg hatvanezer önfoglalkoztató esetében a kedvező döntések is megszülettek, a kifizetett összeg meghaladja a 13 milliárd forintot.

Az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában főként azok a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozók részesülhetnek, akik alkalmazottak hiányában nem tudtak ágazati bértámogatásra pályázni. Az átmeneti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenység valamelyikét folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget kaphatnak. A 219 ezer forintos egyszeri támogatás mások mellett a fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyíti meg az újraindulást.

Az igényelt támogatásokat hamarosan megkapják az önfoglalkoztatók
Fotó: Lang Róber / Somogyi Hírlap

A legtöbb kérelem a fővárosból, Pest, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékből érkezett be. A legnagyobb számban továbbra is a fodrászok, kozmetikusok éltek a lehetőséggel, az igénylők közül 27 ezren szépségápolással foglalkoznak. Az igényléseket a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira lehet benyújtani a veszélyhelyzet megszűnéséig, a bírálatok és kifizetések folyamatosak. A támogatási programmal kapcsolatos részletek a Munka.hu oldalon olvashatók.

Bodó Sándor hozzátette: „A munkaalapú gazdaság kiépítésében 2010 után elért eredmények válságállónak bizonyultak. A hazai foglalkoztatás jobb formában van, mint a vírusválság előtt volt. Rekordmagasságba emelkedett a munkavállalók száma, közel 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon.”

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.