Matolcsy György: Újra kell indítanunk a 2020-as éveket

„Döntően nem a régi gazdasági szerkezetet kell helyreállítani, hanem előre kell törni a 2020-as évek új technológiai forradalma felé” – írta a jegybank elnöke.

Magyar Nemzet
2021. 03. 08. 13:20
null
Az új közgazdaság a közérdek – tehát a fenntarthatóság és az élet megbecsülése – elsőbbségére épül. Forrás: MNB
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Első pillanatra úgy tűnhet, hogy a magyar gazdaság újraindítása csak annyit jelent, hogy kinyitnak azok, akik korábban bezártak, de valójában több újraindításra is szükség van” – állapította meg a Növekedés.hu portálon hétfőn megjelent blogjában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. Újra kell indítanunk a 2020-as éveket, a gazdasági felzárkózás folyamatát.

Az újraindítást kulcskérdésének ítélte, hogy döntően nem a régi gazdasági szerkezetet kell helyreállítani, hanem előre kell törni a 2020-as évek új technológiai forradalma felé. „A feladat nem egyszerűen a növekedés és a felzárkózás újraindítása, hanem egy fenntartható felzárkózási pálya megépítése a helyreállítás eszközeivel és forrásaival. Ehhez a pénzügyi források rendelkezésre állnak, az eszközöket, döntően a hatékony kormányzati programokat kell megteremteni” – hangsúlyozta.

A 2020-as magyar válságkezelés egyik bravúrjának tartja a jegybank elnöke, hogy jelentősen bővíteni tudta a külföldi működő tőkeberuházásokat. A Külgazdasági és Külügyminisztérium kitűnő munkát végzett, mert nem egyszerűen mennyiségi növekedés jellemezte a külföldről érkező közvetlen tőkebefektetések (FDI) bevonását, hanem minőségi fordulat is történt.

„Minden új beruházás világszínvonalú új technológiát épít be a magyar gazdaság szerkezetébe. Hasonló fordulatokra lesz szükség az újraindítás keretében minden ágazatban, ezért az állami beruházásokat nem csupán mennyiségileg, hanem minőségileg is szükséges megújítani. Ehhez pedig új kormányzati szerkezet és működés szükséges” – hangoztatta.

A fenntartható felzárkózási pályán a növekedés 75 százaléka a termelékenység emelkedéséből és 25 százaléka a foglalkoztatás bővüléséből eredhet. E kettő együtt eredményezhet évi átlagos 4–4,5 százalékos GDP-bővülést. A 2020-as évtized megnyerésének kulcsa az egy főre eső bruttó hozzáadott érték reálértékének emelkedése, tehát a termelékenység javulása.

„Ebben az évtizedben az egész világon nagy erő és sok pénz van a kormányok kezében, ezért minden kormánynak érdemes hallgatnia az ősi kínai bölcsességre: a nagy erő körültekintő, okos és bölcs alkalmazása szerencsét hoz” – zárta írását a távirati iroda ismertetése szerint Matolcsy György.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.