Egyre újabb információk derülnek ki a HSBC bankóriás titkos számláival, azokhoz köthető bűncselekményekkel, adócsalással és pénzmosással kapcsolatban. Amint arról az MNO korábban már írt, a nemzetközi botrányban ez idáig még ismeretlen magyar állampolgárok is érintettek és Magyarországról nyitott számlákat is vezetnek. Szinte minden napra jut valami érdekesség, többek között kiderült, hogy a brit futball néhány legendája is érintett. Most éppen Nagy-Britanniában szerepel a pénzintézet a figyelem középpontjában, mivel a tavalyi üzleti év lezárása és profitjelentése kapcsán sok más is kiderült.
A kiszivárgott dokumentumok alapján a The Telegraph kiderítette, hogy az angliai Derbyben született Stuart Gulliver a HSBC Bank hétfőn bemutatott éves beszámolója alapján ellentmondásos helyzetbe került a nemzetközi pénzintézet genfi székhelyű, elsősorban magánügyfeleket kezelő bankja kapcsán, mivel kiderült, hogy egyike volt az ügyfeleknek, a számláján mintegy 5 millió fontot tartott.
Gigantikus adócsalási botrányba keveredett a legnagyobb brit bank
Bőröndben cipelték a pénzt az HSBC fiókjába
Kavarog az óriásbank gigabotránya, magyarok is érintettek
HSBC-botrány: sötét alakok társaságában világsztárok
Új Snowden születik: Hervé Falciani
A CIA segíthette a HSBC-t leleplező Falcianit?
A bankvezér az ismeretlen tulajdonos által birtokolt, panamai Worcester Equities Inc. számláján haszonélvezőként volt feltüntetve. A bankszámlán 2007-ben 7,6 millió font szerepelt, amely összeg a 2003-ig kifizetett év végi bónuszokból származott. Gulliver neve egy másik számla mellett is feltűnt, a Worcester Alapítvány számláját azonban 2007 előtt bezárták.
Stuart Gulliver jelenleg Nagy-Britanniában él, de ettől függetlenül jogilag és adózási értelemben Hongkonghoz kötődik.
Az 55 éves, Oxfordban végzett banki szakembernek, aki 2011 óta a HSBC vezérigazgatója, most kellett első alkalommal szembesülnie az újságírók kérdéseivel azután, hogy a brit The Guardian és más médiák nyilvánosságra hozták a kiszivárogtatott dokumentumokat, amelyek számos törvénytelenséget tártak fel a svájci leányvállalatnál.