A kínai állami média a hétvégén óvatos optimizmussal írt az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi megbeszélések menetéről, miközben Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnök lépésenkénti haladással jellemezte a múlt héten Pekingben lezajlott tárgyalási fordulót.
Az államfő pénteken elemezte a helyzetet, amikor a magas szintű tanácskozás után találkozott Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főmegbízottal. A Zsenmin Zsipao című hivatalos kínai napilap arról ír, hogy Hszi megjegyzése új lökést adhat az amerikai–kínai kereskedelmi kapcsolatok fejlődésének, illetve a tárgyalások következő fordulójának, amelyre Washingtonban kerül sor ezen a héten.
A kínai kommunista párt orgánuma mindemellett bízik benne, hogy a felek meg tudnak egyezni a fő kérdésekben, és megállapodásra jutnak a március 1-jei határidőig. A lap külföldi kiadása pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy mindkét fél számára kielégítő megoldást csak a kölcsönös tisztelet és egyenlő elbánás alapján folytatott párbeszéddel lehet elérni.
A Global Times című angol nyelvű, ugyancsak hivatalos lap arra mutat rá, hogy Pekingben már dolgoznak egy szándéknyilatkozaton, s ez azt mutatja, hogy a felek „példátlan haladást” értek el. Amennyiben a felek nem állapodnak meg e hó végéig, az Egyesült Államok 10-ről 25 százalékra emeli a vámokat 200 milliárd dollár értékű kínai importáru esetében.
Az egyezség részeként továbbá a kínai (állami befolyás alatt álló) vállalatoknak le kell mondaniuk a külföldi vegyesvállalataiktól kikényszerített technológiatranszferről, s Pekingnek tiszteletben kell tartania a külföldi szellemi jogokat. A China Daily angol nyelvű újság aláhúzza: vannak még legyőzendő akadályok, és senkinek sem szabad alábecsülnie, hogy a feleknek milyen ijesztően nagy feladattal kell megküzdeniük az ellentétek feloldásáért.
Ugyanakkor az amerikai fél a BBC szerint arról beszélt, hogy megegyezés nélkül álltak fel a felek a tárgyalóasztaltól múlt pénteken.