Embercsempészéssel vádol civil szervezeteket Görögország

A szomáliai bevándorlók állítólag már azelőtt felkeresik az NGO-kat, hogy elérték a görög partokat.

Mártonffy Attila
2020. 12. 09. 17:24
Katakolo, 2020. november 5. A görög parti õrség tagjai figyelik, amint illegális bevándorlókat kiszállnak egy hajóból a nyugat-görögországi Katakolo kikötõjében 2020. november 3-án, miután egy 65 embert szállító csónakot mentettek ki a tengerbõl. A görög migrációügyi minisztérium november 5-én bejelentette, hogy az illegális bevándorlók közül 35-en Törökországból, a többiek Afganisztánból és Irakból érkeztek. Fotó: Jannisz Szpirunisz Forrás: MTI/AP/ilialive.gr
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mitarákisz közölte, a tanúvallomásokat elküldi az Európai Bizottságnak is. Olsen kijelentette, szervezete határozottan ellenzi az embercsempészetet, és meggyőzőbb bizonyítékokat követelt annál, mint hogy a török embercsempészek ismerik az Aegean Boat Report nevét. Ugyanakkor tehetetlenséggel vádolta a görög kormányt, mivel még a legalapvetőbb szolgáltatásokat sem nyújtja a menedékkérőknek.

A szóban forgó norvég NGO egyébként nem az egyetlen civil szervezet, amely megjelent a görögök radarján. A Der Spiegel német magazin a múlt hónapban arról számolt be, hogy a görög hatóságok több mint harminc szervezet és segélymunkás – köztük a Mare Liberum és a Sea Watch – ügyében nyomoznak. Az NGO-k között sok a német, többüknek lehallgatták a rádióbeszélgetéseit is.

Athén gyanúja szerint a szervezetek bűnlajstroma hosszú, az embercsempészet támogatásától az államtitkok megszerzéséig terjed. Ha ezek bebizonyosodnak, a felelősök hosszú évekre börtönbe kerülhetnek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.