A diák azt követelte a társaitól és a tanároktól egyaránt, hogy az iskolában mindenki a kitalált „tyúk” személyes névmáson szólítsa.
Egy tanárnő nemet mondott erre, aminek következtében a diák szülei először az igazgatóhoz fordultak, aki megígérte, hogy beszélni fog a szóban forgó pedagógussal. Később, mikor a tanárnő már ragaszkodott hozzá, hogy nem vesz részt ebben a szerepjátékban, a szülők feljelentették az iskolát az ombudsmannál, amely most 150 000 svéd korona kártérítést ítélt meg a diáknak a jogsértés miatt.
Az összeg kifizetésére felkért személy az adott iskola oktatási koordinátora. Ha március 1-jéig nem fizet, a DO idézést nyújt be a koordinátor ellen a kerületi bíróságon. A koordinátornak ezután nagy összegű bírósági költségeket és ügyvédi díjakat is fizetnie kell.
Clas Lundstedt, a DO sajtószóvivője a hatóság döntésével kapcsolatban elmondta, hogy az ügy az első a maga nemében, amely bíróság elé kerülhet. Ugyanakkor ezzel megnyílik lehetőség, hogy többről is szó legyen: nemcsak a „tyúk” névmás használatáról, hanem minden olyan személyes névmásról, amelyet a tanulók szeretnének, hogy rájuk használjanak.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!