– És biztonságban vannak?
– A kárpátaljai kollégák alapvetően igen, ráadásul közel van a magyar határ. Lembergi képviseletünkön, illetve a magasabb kockázatú térségekben végrehajtott segélyakciók esetére pedig biztonsági protokolljaink vannak.
– Lvivre már több légi csapást is mértek. Ezekből mennyit tapasztaltak?
– Az első támadásnál nem voltunk itt. A második becsapódást csak hallottuk; de csak annyira, mintha egy ajtót csaptak volna be, az állítólag mintegy tíz kilométerre egy hangárt talált el. Legutóbb pedig már tisztán hallottam a robbanást, majd láttam a füstfelhőket is. Emiatt át kellett értékelnünk a biztonsági megfontolásokat.
– Hogyan segítenek Ukrajnában?
– Most a humanitárius segítségnyújtás teljes spektrumát lefedjük. Egyrészt már csaknem ezer tonna élelmiszert, higiéniás terméket hoztunk át és osztottunk szét országszerte. Lehel László, a szervezetünk elnök-igazgatója minap generátorokat is átadott Bucsában. Ez a legelső, vészhelyzeti szakasz. Másrészt hosszabb távra dolgozzuk ki az úgynevezett cashprogramot. Ennek az a lényege, hogy a kínálatiról áttérjünk a szükségleti segítségre. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy maximum tízezer dollár értékben az ellátóhely kap tőlünk támogatást, amit aztán arra költenek, amire nekik igazán szükségük van. Felállítunk persze egy listát, amit nem vehetnek az összegből, ilyen például a katonai felszerelés. Vásárolhatnak viszont például élelmiszert, áramot, vagy akár kifizethetik a béreket. Hasonló módon támogatunk konkrét háztartásokat is: egy felmérés után a rászorulók kapnak egy tokent, amit aztán átválthatnak készpénzre.
– Miért jobb ez a módszer, mint a segélycsomagok osztása?
– Természetesen nagyon fontos, hasznos, és persze láthatóbb például az élelmiszerosztás is. Csakhogy nem biztos, hogy a rászorulóknak éppen akkor arra van szüksége, illetve így személyre szabottabban is kaphatnak segítséget a bajbajutottak. Azt is megfigyeltük, hogy az emberek nagyon nehezen fogadják el a segítséget. Az ukrán nép elképesztően büszke, a segélyezés olykor traumát okoz, sokan nehezen dolgozzák fel, hogy támogatásra van szükségük. Sokkal méltóbb módja a segélyezésnek, hogy az embereknek egy lehetőséget adunk a kezükbe, nem csak egy szelet kenyeret. Ez a helyi gazdaságot is élénkíti. Végül ezt könnyen irányíthatjuk, például kaphatnak olyan tokent, amelyet csak ételre vagy lakbérre költhetnek. De ezeken kívül, hosszabb távon a segélyszervezeteknek fontos szerepe lesz az újjáépítésében is, ahol erre lesz lehetőség. Illetve olyan programok is fontosak lesznek, mint az oktatás újraindítása, hiszen ilyen válsághelyzetekben az egyik legnagyobb fenyegetés, hogy generációk esnek ki az oktatásból. Az ENSZ-szel együttműködve gőzerővel dolgozunk azon is, hogy a menekültek ne táborokba kerüljenek. Már a világ számos pontján tapasztaltuk, hogy ezek sosem átmenetiek.
– Honnan kapják a pénzügyi forrásaikat?
– Forrásainknak nagyjából nyolcvan százaléka nemzetközi. De a magyar kormányzat, illetve a magán- és vállalati adományozók által biztosított része kiemelten fontos, mert azonnali. A háború harmadik napján már ott álltak a magyar kamionok a záhonyi határnál. És ilyen vészhelyzetben ez a gyorsaság aranyat ér. Az első időszakban a legtöbb segítséget Kárpátaljára, illetve az oda érkező belső menekülteket befogadó központok támogatásához nyújtottuk, de a munkánkat fokozatosan az egész ország területére kiterjesztjük. Egyébként a helyi civil összefogás is rendkívüli. Itt, Lembergben öt nap után volt irodánk, egy hét után öt önkéntesünk. Ha kellett egy router, hoztak egy routert. Ha éhesek voltunk, főztek nekünk. Ezzel hálálták meg, hogy mi azért jöttünk, hogy segítsünk.
– Amikor legutóbb beszéltünk, még Afganisztánban volt. Milyen hatással lehet az ukrajnai háború a világ többi válságára?
– Valóban, nemrégiben még úgy tűnt, hogy az afganisztáni lesz a következő időszakot leginkább meghatározó humanitárius krízis. Azóta visszatértünk, és folytatjuk a munkát ott is, de jelenleg erőforrásaink kiemelkedően jelentős részét fordítjuk az ukrajnai humanitárius munkára. Ez a XXI. század eddigi legnagyobb válsága, ami Magyarországot is közvetlenül érinti, ráadásul humanitárius és szociális hatásai várhatóan tovább fognak gyűrűzni. Például az ukrán gabona kiesése még nehezebb helyzetbe hozhatja Libanont, Egyiptomot, Eritreát, Ruandát. Viszont ha Ukrajna el is vitte a figyelmet, ez nem jelenti azt, hogy a donorok, illetve a segítő szervezetek megfeledkeztek volna a többi válságról. Mi is folytatni fogjuk a munkát Afganisztánban, Irakban, Etiópiában, és ahol szükség van ránk.
Orosz–ukrán háború 
