– Interneten értem utol. Ezek szerint már rendben működik az alapvető infrastruktúra?
– Ugyan éppen az előbb ment el az áram, de a nagyobb városokban az internet elérhető, legalábbis nagyjából. Most is 4G-hálózatra csatlakozom, ami rettentően lassú, de mégiscsak van. De ez Afganisztánban mindig is így működött. Változást inkább az jelent, hogy most mennyire nincs pénze az embereknek és ez az élet minden területére kihat. Például korábban mozdulni sem lehetett a taxiktól a kabuli repülőtéren, most öt, ha parkolt ott. Az ország északi részén, Mazari Sarifban található irodánkból néhány napra Kabulba kellett utaznom, a hotelünk és az aljában üzemelő kávézó szinte teljesen üres. Nem működnek a bankok sem. Egyáltalán nincs munkalehetőség. Tömegek vándorolnak vidékről a városokba, hátha találnak valamilyen munkát, de kevés reménnyel. Szemléletes példa, hogy mi három állást hirdettünk meg, amire több mint háromezren jelentkeztek. Az emberek eladják az ingóságaikat, de olyanról is hallani, aki a gyermekét bocsátotta áruba. Lassan mindenki kifogy a tartalékokból. Szó szerint az éhínség szélére sodródott az ország.

– Mennyire biztonságos az ország nyugatiként?
– A biztonsági helyzet annyiban javult, hogy nincsenek harcok a tálibok és kormányerők között. Míg korábban hetente akár ezer biztonsági incidens is történt, most legfeljebb néhány száz, és kisebb léptékűek. Például mikor 2020 novemberében itt járt a kollégánk, Mazari Sarifon kívül – ahol a központunk van – sehova nem tudott elutazni. Most sokkal szabadabban mozgunk, akár vidéken is. Azért persze maradtak kockázatok. Például míg korábban egyértelmű volt, hogy kik tartoznak a kormányerőkhöz, most egyenruha hiányában még azt sem tudni, hogy az ellenőrzőpontoknál egy bűnözői csoport vagy az új vezetés fegyveresei állítanak meg. Ezért is nagyon fontos, hogy mi egyedül soha nem utazunk. Ezzel párhuzamosan nőtt a bűnözés; például megszaporodtak a tehetősekkel szembeni emberrablások. De nem csak a fegyverek jelentenek biztonsági kihívást. Említhetném még akár a közlekedést is, hiszen szinte csak olyan légitársaságok vannak, amelyek különböző tiltólistákon szerepelnek. Vagy az egészségügyi ellátás hiányát: újra kellett gondolnunk, hogy mit tegyünk, ha valamilyen gond adódik.