időjárás 26°C Klára 2022. augusztus 12.
logo

„Meglepődtünk a tálibok nyitottságán”

László Dávid
2022.02.04. 06:22
„Meglepődtünk a tálibok nyitottságán”

Még fél éve sincs, hogy a tálib hatalomátvétel után a külföldiek azért tülekedtek, hogy mihamarabb elhagyják Afganisztánt. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet viszont az elsők között van, amely azon dolgozik, hogyan térhetne vissza. Bálint Gábort, a segélyszervezet afganisztáni programjának a vezetőjét Kabulban értük utol, hogy elmesélje, biztonságban érzi-e magát nyugatiként, milyen tárgyalni a tálibokkal és hogyan tudnak segíteni a világ legsúlyosabb humanitárius válságán.

– Interneten értem utol. Ezek szerint már rendben működik az alapvető infrastruktúra?

– Ugyan éppen az előbb ment el az áram, de a nagyobb városokban az internet elérhető, legalábbis nagyjából. Most is 4G-hálózatra csatlakozom, ami rettentően lassú, de mégiscsak van. De ez Afganisztánban mindig is így működött. Változást inkább az jelent, hogy most mennyire nincs pénze az embereknek és ez az élet minden területére kihat. Például korábban mozdulni sem lehetett a taxiktól a kabuli repülőtéren, most öt, ha parkolt ott. Az ország északi részén, Mazari Sarifban található irodánkból néhány napra Kabulba kellett utaznom, a hotelünk és az aljában üzemelő kávézó szinte teljesen üres. Nem működnek a bankok sem. Egyáltalán nincs munkalehetőség. Tömegek vándorolnak vidékről a városokba, hátha találnak valamilyen munkát, de kevés reménnyel. Szemléletes példa, hogy mi három állást hirdettünk meg, amire több mint háromezren jelentkeztek. Az emberek eladják az ingóságaikat, de olyanról is hallani, aki a gyermekét bocsátotta áruba. Lassan mindenki kifogy a tartalékokból. Szó szerint az éhínség szélére sodródott az ország.

Bálint Gábor, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet afganisztáni programjának vezetője. Fotó: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

– Mennyire biztonságos az ország nyugatiként?

– A biztonsági helyzet annyiban javult, hogy nincsenek harcok a tálibok és kormányerők között. Míg korábban hetente akár ezer biztonsági incidens is történt, most legfeljebb néhány száz, és kisebb léptékűek. Például mikor 2020 novemberében itt járt a kollégánk, Mazari Sarifon kívül – ahol a központunk van – sehova nem tudott elutazni. Most sokkal szabadabban mozgunk, akár vidéken is. Azért persze maradtak kockázatok. Például míg korábban egyértelmű volt, hogy kik tartoznak a kormányerőkhöz, most egyenruha hiányában még azt sem tudni, hogy az ellenőrzőpontoknál egy bűnözői csoport vagy az új vezetés fegyveresei állítanak meg. Ezért is nagyon fontos, hogy mi egyedül soha nem utazunk. Ezzel párhuzamosan nőtt a bűnözés; például megszaporodtak a tehetősekkel szembeni emberrablások. De nem csak a fegyverek jelentenek biztonsági kihívást. Említhetném még akár a közlekedést is, hiszen szinte csak olyan légitársaságok vannak, amelyek különböző tiltólistákon szerepelnek. Vagy az egészségügyi ellátás hiányát: újra kellett gondolnunk, hogy mit tegyünk, ha valamilyen gond adódik.

– Lehet tárgyalni a tálibokkal?

– Annyiban együtt kell dolgoznunk velük, hogy minden projektünket regisztrálnunk kell és előzetesen jóvá kell hagyatni. Az új, de facto kormány ezután biztosítja, hogy dolgozhassunk. Az egyértelműen kiderült, hogy az új vezetés szeretné garantálni a segélyszervezetek biztonságát. A gond inkább az, hogy olykor hiába kapunk pecsétes papírt, hogy nekünk nem eshet bajunk, az korántsem biztos, hogy ezek az ellenőrzőpontokon is mindig működnek. Hogy azok a harcosok, akik egész életükben az ellenségként számontartott nyugatiak ellen harcoltak és reflexszerűen nyúlnak a fegyverhez, el is fogadják azt. Olykor érezhető volt a feszültség. Azért igyekszünk velük megfelelő kapcsolatot kialakítani, de arra ügyelünk, hogy a függetlenségünket, a szükségleteken alapuló segélyezés elvét – tehát, hogy mi döntsük el, ki a kedvezményezett – ne sértse semmi. Eddig nem is volt ezzel probléma. Több északi tartományban tárgyaltunk az új vezetéssel, az egyik helyen három órán keresztül. Ők azt mondták, mi voltunk az első külföldiek, akikkel beszéltek. Igyekeztünk leszögezni, hogy mi kizárólag humanitárius segélyezéssel foglalkozunk. Ez azért is fontos, mert más szervezetek például demokráciafejlesztéssel is próbálkoztak – ezeket be is tiltották. Azután gyorsan a szakterületek képviselői közötti, előremutató egyeztetésbe torkollt a tárgyalás. Például megvitattuk, hogy az élelmiszerosztáson kívül hogyan tudnánk segíteni a mezőgazdaság talpra állításában. Kicsit mi magunk is meglepődtünk a nyitottságukon. Viszont máshol teljesen eltérő tapasztalataink voltak, egészen más hangulatban folyt a beszélgetés, érdemben nem tudtunk más témáról egyeztetni.

Fotó: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

– Mennyi tért vissza a tálibok korábbi, szigorú uralmából?

– A főutaktól több órás utazással megközelíthető igazán elszigetelt helyeken egyelőre nem jártunk. Vannak irodáink távoli kerületekben is, de ott jelenleg kizárólag helyi munkatársak dolgoznak. Azt tapasztaltuk, hogy nagyon változó a helyzet. Akár egy tartományon, sőt városon belül is eltérhet, hogyan értelmezik a hatalomgyakorlást. Van például, ahol egyáltalán nem kötelező burkát hordani. Vidéken viszont elképzelhetetlen, hogy egy nő ne hordjon burkát. Ez jár egyfajta bizonytalansággal is, hiszen az emberek nem tudják, mit tehetnek meg és mit nem. A mindennapok most a túlélésről szólnak, arról, hogy mit egyenek másnap. Márpedig ha az éhezés folytatódik, akkor az tovább élezheti a társadalmi feszültséget. Az ellen pedig kemény kézzel léphetnek fel.

Fotó: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

– Önöknek vannak női munkatársaik?

– Igen, például a felmérők és persze a kedvezményezettek között is. Ezzel kapcsolatban ugyancsak felemásak a helyszíni tapasztalataink. A televízióban például láttam műsorvezető hölgyet. Viszont olyanról is hallottunk, hogy elmozdítottak női vezetőket. És vannak nők által szervezett tüntetések is, de ezek ellen általában elég határozottan fellépnek.

– Mi történt a régi vezetőkkel, akikkel korábban együtt dolgoztak?

– A vezetőket országos és tartományi szinten is teljesen lecserélték. Hallottunk történeteket, hogy vannak, akik eltűntek vagy szerencsésebb esetben külföldre menekültek. Alsóbb szinteken sok az ismerős arc, akiket lefokoztak.

– Hogyan segítenek, és mire elég ez?

– A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet az eddigi egyik legnagyobb humanitárius programját hajtja végre, elsősorban az ENSZ Világélelmezési programjával együttműködésben, valamint a Hungary Helps Ügynökség és nemzetközi donorok támogatásával. Ennek keretében hat hónapon keresztül több mint kétszázezer embert látunk el élelmiszerrel. Ez számszerűleg több mint 15 ezer tonnát jelent, amit úgy lehet elképzelni, mintha ezerötszáz teherautó állna egymás után sorba. Jelenleg a legfőbb cél a túlélésért folytatott harc. De hosszabb távon, önmagában az élelmiszerosztás nem megoldás, ezért a mezőgazdasági termelést is tervezzük támogatni. Kihívásokban azonban itt sincs hiány, az eddig húzóágazatnak számító mezőgazdaság is összeomolhat, ha a gazdák nem képesek megvenni a vetőmagot, mert ételre kell költeniük a pénzüket. Elsősorban nemzetközi forrásokból dolgozunk, de persze magánadományozóként van lehetőség csatlakozni pénzadománnyal az összefogáshoz a www.segelyszervezet.hu oldalon, hiszen Afganisztán máris a világ legnagyobb humanitárius krízisétől szenved, és félő, hogy a helyzet tovább romolhat.

Borítókép: Ételosztás Afganisztánban (Fotó: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.