Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. nagyjából 21 milliárd forint értékű beruházása háromszáz új munkahelyet hoz létre Tápiószelén, illetve megduplázza a vállalat transzformátorgyártási kapacitását a növekedő európai kereslet kielégítése érdekében – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
A tárcavezető a Ganz beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a magyar tulajdonosi hátterű vállalat új üzemcsarnokot épít és berendezéseket szerez be Tápiószelén 21 milliárd forintnyi értékben, amihez az állam hatmilliárd forint támogatást ad, így segítve háromszáz újabb munkahely létrehozását és a termelési kapacitás két éven belüli megduplázását.
Beszédében rámutatott, hogy a cég számára komoly piaci lehetőségek nyílnak azáltal, hogy Európában jelenleg átalakulóban van az energiaellátás, és így nagy elosztórendszerbeli fejlesztésekre van szükség.
– A kapacitások növelésével annyi transzformátort fognak tudni gyártani, amennyire az európai piacon ma a nagy rendszerfejlesztések során bizony szükség van – fogalmazott. – Az európai versenyképesség egyre romlik, Brüsszelben egyre-másra születnek az elhibázott döntések, és jól látszik, hogy az európai versenyképesség-csökkenést Brüsszel nem tudja megállítani. Ma már olyan alapvető kérdések is felmerülnek, hogy a kontinens energiaellátásának biztonságához szükséges infrastruktúra egyáltalán adott-e – fűzte hozzá.
Kifejtette, hogy a Ganz beruházása túlmutat önmagán, ugyanis egyrészt a beszállítói hálózatában nagy számban vannak jelen hazai kis- és közepes vállalkozások, és a bővítés számukra is fejlődési lehetőséget jelent, másrészt pedig olyan innovatív iparágról van szó, ahol folyamatosan szükség van a szakképzett munkaerőre, amelynek a kiképzésében maga a vállalat is részt vesz az Óbudai Egyetemmel és a Ceglédi Szakképzési Centrummal folytatott együttműködése révén.
Szijjártó Péter arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt néhány év során drámai kihívásokkal került szembe az emberiség, a világgazdaság többször teljesen a feje tetejére állt, s ennek nyomán jelentősen visszaesett a beruházások száma, amelyekért így igen éles küzdelem indult az országok között. Üdvözölte, hogy Magyarország kifejezetten sikeresen szerepel ebben a versenyben, egyre több vállalat dönt úgy, hogy hazánkba hozza a gyárait vagy éppen a kutatási vagy a szolgáltató központjait, és ezáltal folyamatosan dőlnek meg a beruházási rekordok.
És ugye jönnek a nagy keleti, nagy nyugati vállalatok ide, Magyarországra, de azt látjuk, hogy a magyar gazdaság lelkét alkotó magyar vállalatok is egyre erősödnek, sőt egyre több kerül az elmúlt tizenöt év gazdaságfejlesztési stratégiájának köszönhetően a nagyvállalati kategóriába
– hangsúlyozta.