Az Amazon alkalmazottjai – korábbi radikális LMBTQ-párti megnyilvánulásuk ellenére – mostanáig nem fejezték ki nemtetszésüket az új intézkedéssel szemben. Korábban bizonyos, állításuk szerint nem elég befogadó könyvek árusítása ellen magukat halottnak tettetve tiltakoztak. Amint arról a V4NA már korábban beszámolt, az Amazon alkalmazottainak egy csoportja megzavarta a vállalat Pride-rendezvényét, tiltakozva az ellen, hogy a cég továbbra is árulja a szerintük transzellenes könyveket. A megmozduláson körülbelül harminc munkavállaló vett részt, akik lefeküdtek a földre, és a transzközösség lobogóival takarták le magukat. A résztvevők a No Hate at Amazon nevű szervezet tagjai, akik azt követelték, hogy a vállalat hagyjon fel azon könyvek eladásával, amelyek nekik nem tetszenek.
Korlátozza az LMBTQ-termékek vásárlását az Amazon az Egyesült Arab Emírségekben
A kormányzat nyomására a vállalat ezentúl korlátozni fogja az LMBTQ-témákkal kapcsolatos termékeket és keresési eredményeket az országban.

Az Amazon köztes megoldással reagált a botrányra.
Vállalatként erősen hiszünk a sokszínűségben, a méltányosságban és a befogadásban. Könyvkereskedőként azonban úgy döntöttünk, hogy a nézőpontok széles skáláját kínáljuk
– mondta az Amazon szóvivője, aki hozzátette, hogy a vállalat tiszteletben tartja alkalmazottai véleménynyilvánításhoz való jogát. Ezután a tiltakozás résztvevői közül többen elhagyták a vállalatot, mert szerintük nem megfelelő könyveket árusít a cég. Egyikük azonban kifejezetten a vezetőség válasza miatt mondott fel.
Nem ez volt az első akciója a vállalat LMBTQ-közösségének, korábban a No Hate at Amazon csoport ugyanis egy petíciót indított, amelyben a tagok azt követelték, hogy a vállalat állítsa le az olyan gyerekkönyvek értékesítését, amelyek nem támogatják az LMBTQ népszerűsítését. Azt is követelték, hogy a vállalat hozzon létre egy felügyeleti testületet, amely lehetővé tenné a munkavállalók számára, hogy demokratikusan határozzák meg, milyen tartalmakat szabad értékesíteni az oldalon – olvasható a V4NA cikkében.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)
További Külföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!