Republikánus és demokrata párti stratégák is egyetértenek abban, hogy a Donald Trump korábbi amerikai elnök otthonában tartott FBI-razzia még könnyen a hasznára válhat. A „korrupt kormányzattal” szembeni áldozati szerep ugyanis megnyerő a választók szemében, különösen az ingadozó szavazók esetében, mondják a stratégák.
Növelheti Donald Trump támogatottságát a házkutatás
A republikánusok szerint megtépázta az FBI és az igazságügyi minisztérium tekintélyét a Donald Trump volt amerikai elnök házában tartott razzia hétfőn. A demokraták attól tartanak, hogy ezüsttálcán kínálják Trumpnak az újabb elnökséget, ha a vádak valótlannak bizonyulnak.

Mint arról lapunk is beszámolt, hétfőn a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) házkutatást tartott Donald Trump korábbi amerikai elnök floridai birtokán. A nyomozók 15 dobozzal távoztak a reggel kilenctől este fél hétig tartó razzia után, amelyet egy korábbi szövetségi főügyész „tankönyvbe illőnek” írt le. A házkutatást az igazságügyi minisztérium rendelte el, egyes sajtóhírek szerint a hatóság emberei minősített iratokat kerestek, amelyeket a volt elnök hivatali idejének megszűnése után vitt magával – ezt Christina Bobb, Trump egyik ügyvédje kedden meg is erősítette. Más értesülések a Capitolium 2021. január 6-i ostromával is összekapcsolják a házkutatást. Egy korábbi FBI-ügynök a Daily Mail napilapnak azt fejtegette, hogy szerinte egy „informátor tájékoztatta a hivatalt, hogy hol és mit keressenek”. A szövetségi nyomozók a korábbi elnök feleségének szekrényét is átkutatták, feltörték Trump széfjét, számos titkosított dokumentumot, naptárt, jegyzetfüzetet is lefoglaltak, de elvittek több, Donald Trumpnak írt levelet, valamint egy koktélszalvétát és születésnapi menüsort is, számolt be róla a The Wall Street Journal és a The Washington Post.

Noha a Fehér Ház szóvivője, Karine Jean-Pierre keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy ők is a hírekből értesültek az FBI házkutatásáról, Gregg Keller konzervatív stratéga szerint ez nem túl hihető, és
a razzia egészen biztosan növelni fogja Trump 2024-es elnökválasztási esélyeit
– idézte Kellert a New York Post. Carly Cooperman demokrata stratéga egyetértett Kellerrel, szerinte Trump ki fogja használni az ebben rejlő politikai lehetőségeket, fel fogja tüzelni a támogatóit, és az egyik kedvenc témájáról, a kormányzati túlkapásokról fog szólni.
A történtek egyesíteni fogják a Republikánus Pártot, Trump mögé állnak be, arra hivatkozva, hogy a baloldal a kormányzati hivatalokat használja a politikai ellenfeleinek megtámadására
– idézte a New York Post Chuck Flint politikai tanácsadót. – A republikánus szavazók nem felejtették el, hogy 2016-ban Hillary Clinton csupán egy kis megrovásban részesült, miután 33 ezer kormányzati e-mailt törölt a számítógépéről – fűzte hozzá.
Az amerikai törvények értelmében egy volt elnök is megvádolható bűncselekménnyel, de Donald Trump nem egyszerűen egy korábbi elnök, hanem potenciális indulója a 2024-es elnökválasztásnak, így Joe Biden hivatalban lévő elnök egyik legesélyesebb kihívója.
Egy volt elnök elleni vádemelés nagyon szokatlan dolog, és valószínűleg nem is tenne túl jót a demokráciának
– ismerte el egy ilyen vádemelés politikai következményeit Joe Biden még a 2020-as kampány során. A Fehér Ház kedden aláhúzta, hogy nem vesz részt a nyomozásban.
Az alkotmány ugyan nem tiltja, hogy olyan elnökjelölt induljon a választásokon, aki ellen vádat emeltek vagy elítéltek – a legtöbb bűncselekmény esetén –, de köziratok eltüntetése és megsemmisítése – amely az egyik potenciális vádpont lehet a házkutatás után – megtiltja közhivatal betöltését, továbbá az elkövetőt pénzbírsággal vagy három év börtönbüntetéssel sújthatják.
Erre hivatkozva mondják azt a republikánusok, hogy Joe Bidenék idő előtt le akarnak számolni legnagyobb ellenfelükkel.
Bár ez volt az első alkalom, hogy az FBI razziát tartott egy volt amerikai elnök otthonában, Trump nem az első amerikai elnök, aki ellen az FBI nyomozást indított. Richard Nixon például a Watergate-botrány miatt mondott le, miután az FBI kapcsolatot talált Nixon stábja és a Demokrata Nemzeti Bizottság irodájának betörése között. Ronald Regan adminisztrációját titkos fegyvereladásokkal és a nicaraguai kormány megdöntésével vádolták meg. Bill Clinton ellen ingatlanbefektetései, szexuális botránya és eskü alatti hazudozás miatt nyomoztak. George W. Bush stábját pedig azzal vádolták, hogy bosszúból fedte fel egy CIA-ügynök személyazonosságát.
Borítókép: Donald Trump volt amerikai elnök tapsol, mielőtt elmondja az Amerikai Konzervatív Unió nagyszabású nyári konferenciájának záróbeszédét a dallasi Hilton Anatole szállodában 2022. augusztus 6-án (Fotó: MTI/AP/The Dallas Morning News/Shafkat Anowar)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Egy brit bíboros elárulta, miért késett a füst hétfő este
Aprólékosan követték a bíborosok a konklávé szabályait.

Trumpnak udvarolnak Kijevből a tűzszünetért
Európa vezetői telefonon kérték az amerikai elnök támogatását.

Észak-Korea megindokolta a részvételét az orosz–ukrán háborúban
Eddig több mint tízezer katonát küldtek az ukrajnai frontra.

Peszkov fontos feltételt szabott a fegyverszünethez
A szóvivő szerint Ukrajna nem áll készen a tárgyalásokra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Több embert dolgoztatott és tartott fogva egy testvérpár nógrádban

Sallai Roland nélkül talán már nem buknak el a történelmi siker küszöbén

Fekete Dávid friss videóban mutatta meg súlyos betegen született kisfiát

Szimatot fogott az újságíró: rejtélyes körülmények között szívódott fel Gyurcsány Ferenc

Patikában is írhatnak fel ezentúl vényköteles gyógyszert

Döntöttek Urusla von der Leyenék: bíróság elé viszik Magyarországot – most éppen ezért

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul

29 évesen ért a csúcsra Marco Rossi felfedezettje, öt nap alatt tönkreteheti a Fradi idényét

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető

Király Gábor száműzött lett, a Haladás szurkolói kitagadták egykori legendájukat

A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”

Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Egy brit bíboros elárulta, miért késett a füst hétfő este
Aprólékosan követték a bíborosok a konklávé szabályait.

Trumpnak udvarolnak Kijevből a tűzszünetért
Európa vezetői telefonon kérték az amerikai elnök támogatását.

Észak-Korea megindokolta a részvételét az orosz–ukrán háborúban
Eddig több mint tízezer katonát küldtek az ukrajnai frontra.

Peszkov fontos feltételt szabott a fegyverszünethez
A szóvivő szerint Ukrajna nem áll készen a tárgyalásokra.