időjárás 11°C Aurél 2022. október 5.
logo

Kiállnak a republikánusok Donald Trump mellett

Tóth Loretta
2022.08.09. 13:26 2022.08.10. 11:31
Kiállnak a republikánusok Donald Trump mellett

Sorra állnak ki Donald Trump mellett a Republikánus Párt prominens politikusai, miután kiderült: helyi idő szerint hétfő délután a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozói jelentek meg a volt elnök floridai rezidenciáján. A New York Times értesülése szerint a hatóság emberei minősített iratokat kerestek, amelyeket a volt elnök hivatali idejének megszűnése után vitt magával. Más értesülések a 2021. január 6-i eseményekkel kapcsolják össze a házkutatást. Egybehangzó hírek szerint a házból 15 doboznyi irattal távoztak. Donald Trump közleményben reagált a történtekre példátlannak nevezve a bejelentés nélküli házkutatást, ami egyetlen korábbi elnökkel nem történt még meg. 

A hatóság fellépése nem volt sem szükséges, sem helyénvaló, ügyészségi túlkapás és az igazságügyi rendszer fegyverként való felhasználása 

– írta a volt elnök. A Newsmax című konzervatív csatorna hírportálja által is idézett közlemény szerint a volt elnök hangsúlyozta: ellenfelei „kétségbeesetten” küzdenek az ellen, hogy induljon a 2024-ben esedékes elnökválasztáson, és „hasonlóképpen mindent megtesznek, hogy megállítsák a republikánusokat és a konzervatívokat a közelgő félidős választásokon”. 

TRUMP, Donald
Fotó: Wilfredo Lee

Trump ügyvédje, Christina Bobb a CNN-nek adott nyilatkozatában megerősítette, hogy az FBI lefoglalt dokumentumokat a Mar-a-Lagóban. Bobb, az OAN korábbi műsorvezetője jelen volt a házkutatásnál Trump Palm Beach-i rezidenciáján. A volt elnök a rajtaütést „az amerikai nemzet sötét pillanatának” nevezte, majd kifejtette: soha korábban nem történt olyan amerikai elnökkel, hogy FBI-ügynökök szállták volna meg a házát, a be nem jelentett rajtaütés pedig nem is volt indokolt, tekintve, hogy a volt elnök jogi csapata teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal. Mint azt hangsúlyozta, 

ez ügyészi visszaélés, az igazságszolgáltatási rendszer fegyverként való használása, és a radikális baloldali demokraták támadása, akik nem akarják, hogy induljon a következő elnökválasztáson – különösen a legutóbbi közvélemény-kutatások fényében. 

A volt elnök hozzáfűzte: ilyen jellegű támadásra csak a megtört, harmadik világbeli országokban kerülhetne sor. „Sajnos Amerika mostanra egy ilyen országgá vált, olyan szinten korrupt, amilyenre még nem volt példa. Még a széfemet is feltörték! Mi a különbség ez és a Watergate között, ahol ügynökök törtek be a Demokraták Nemzeti Bizottságába? Itt, fordítva, a demokraták betörtek az Egyesült Államok 45. elnökének otthonába” – húzta alá Trump.

A Trumphoz hasonlóan keményvonalas konzervatív Ron DeSantis floridai kormányzó, akit nem mellesleg a Republikánus Párt másik lehetséges elnökjelöltjeként tartanak számon, úgy fogalmazott:

a Mar-a-Lagóban végrehajtott rajtaütés újabb szintlépés abban, hogy hogyan használják fegyverként a szövetségi ügynökségeket a rezsim ellenfelei ellen, miközben olyan emberekkel, mint a jelenlegi elnök, fia, Hunter Biden, továbbra is kesztyűs kézzel bánnak. Banánköztársaság

Claudia Tenney republikánus képviselő a Newsmax hírcsatornának azt mondta: a történtek nem annyira az igazságszolgáltatásról szólnak, sokkal inkább egy hatalommal való visszaélési kísérletről, valakinek a politikai álláspontja miatti megalázásáról. Hozzátette: „Ez egy show-műsornak tűnik, nem hiszem, hogy bármit is fognak találni Trump ellen”. Tenney emlékeztetett: a volt elnökkel szembeni ellenségeskedések az elnökké választása óta jelen vannak az amerikai közéletben, példaként hozta fel a Capitolium ostroma miatt indult, még most is folyamatban lévő ügyet.

Dick Morris elnöki tanácsadó a Newsmaxnak azt hangsúlyozta: a razzia célja elsősorban nem az, hogy börtönbe juttassa Donald Trumpot, sokkal inkább, hogy kárt okozzon neki, hogy ne indulhasson újra az elnökválasztáson. 

Morris, aki korábban Bill Clinton volt demokrata elnök és Trump tanácsadója is volt, rámutatott: a rajtaütés a bizonyíték arra, hogy a demokraták olyan politikai lépésekre is hajlandók, amelyekre a republikánusok soha nem vetemednének.

A hatósági intézkedés idején egyébként Donald Trump nem tartózkodott a floridai Mar-a-Lagóban. A hírtelevíziók tudósításai szerint a házkutatásról szóló hírek kiszivárgása után a floridai ház közelében Trump-párti tüntetők jelentek meg.

 

Borítókép: rendőrautók Donald Trump volt amerikai elnök floridai rezidenciájának bejárata előtt Palm Beachben 2022. augusztus 8-án. Az épületegyüttesben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozói tartottak bejelentés nélküli házkutatást (Forrás: MTI/AP/Terry Renna)

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.