Meloni: Nem hátrálunk meg a rendkívüli kihívás elől

Az új olasz miniszterelnök a törvényhozás alsóházában vázolta fel kormánya terveit.

2022. 10. 25. 16:23
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök a római parlament alsóházában tartott kedd délelőtti nyitóbeszédében felvázolta a jobbközép koalíciós kormány terveit. Elmondta, tudatában van annak, hogy a súlyos gazdasági és társadalmi helyzetben lévő ország újraindítása óriási felelősséget kíván. Hozzátette, nem hátrál meg a rendkívüli kihívás elől, készen áll, hogy minden tőle és kormányától telhetőt megtegyen. 

A nemzetközi kapcsolatokra vonatkozóan elmondta, hogy Olaszország az Európai Unió alapító tagországa, a NATO, valamint a G7-csoport, tagja és továbbra is ebben az irányban kívánnak haladni. 

Nem áll szándékukban hátráltatni vagy szabotálni az unió munkáját, inkább a súlyos krízishelyzetből kivezető út megtalálásában kívánnak segítséget nyújtani. Úgy fogalmazott: nem ellenség vagy eretnek, hanem gyakorlatias, aki nem fél kimondani azt, ami jobban is működhetne. Azt is hangsúlyozta a sokszínűség tiszteletben tartásával kell az európai egység megteremtését megvalósítani.

Az orosz–ukrán konfliktusra vonatkozóan kiemelte, hogy helytelen dolog lenne engedni Putyin orosz elnök zsarolásainak, mely újabb követelésekre adna lehetőséget az energiaárak további emelésével. 

A kampány során megígért egysávos adórendszer bevezetését, valamint a felhalmozódott adóhátralékok rendezésének lehetőségét is elsőrendű feladatának tekinti kormánya. Kitért az olasz lakosság elszegényedésre, majd Ferenc pápa szavait idézte, miszerint a szegénységet nem szociális segélyekkel, hanem munkahelyteremtéssel lehet felszámolni. 

Nem jelenthet megoldást a polgári alapjövedelem folyósítása, csak a munka. 

Meloni programbeszédében elmondta: kormánya mindent megtesz, hogy Olaszország kiutat találjon a „demográfiai jégkorszakból”. Jelentős anyagi és kulturális támogatással segítik a családokat, hogy felfedezhessék a szülői hivatás szépségét. A fiatal házasokat kedvező otthonvásárlási hitelekkel, a gyermekeseket adócsökkentésekkel és megemelt családi pótlékkal bátorítják. 

Beszéde végén Meloni ígéretet tett, hogy kormánya megállítja az illegálisan Olaszországba induló hajókat és véget vet a Földközi-tengeren zajló emberkereskedelemnek. Hajóblokád bevezetésével, azaz az észak-afrikai partok felügyeletét végző Sophia tengeri misszióval tenne kísérletet az induló hajók megállítására. 

Végül azt is hangsúlyozta: nem áll szándékukban a háborús övezetből és üldöztetés elől útnak indulók menekültkérelmének visszautasítása. 

Az olasz kormányfő beszédét szent II. János Pál pápa szavaival zárta, miszerint „a szabadság nem azt jelenti, hogy azt tesszük, amit szeretnének, hanem hogy azt tesszük, amit tennünk kell”. Ehhez igazítja kormányfői hivatását az elkövetkező években – tett ígéretet a parlament alsóházában Meloni. A keddi nap bizalmi szavazással zárul az olasz parlament képviselőházában, amit szerdán szenátusi voksolás követ majd. 

Borítókép: Giorgia Meloni új olasz miniszterelnök, az Olasz Testvérek (FdI) párt vezetője a kormányáról tartott bizalmi szavazás előtt a római parlament alsóházában 2022. október 25-én (Fotó: MTI/EPA-ANSA/Fabio Frustaci)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.