Dormánfalva önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő, elnéptelenedett Úzvölgye település sírkertjében.
Korábban a temetőt a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozta, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon.
2019. június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt. Egy héttel az erőszakos cselekmények után az illetékes román hatóság tisztázta, hogy nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akiknek a névsorát felolvasták a temető erőszakos elfoglalása utáni ceremónia részeként. A nacionalista temetőfoglalók azóta többször szerveztek koszorúzásokat a temetőben azoknak a román katonáknak, akik – immár a hivatalos román álláspont szerint is – nem is ott nyugszanak.
Borítókép: A Magyar Királyi 10. Honvéd Gyalogezred miskolci katonáinak a sírjai fölé a dormánfalvi önkormányzat által emelt betonkeresztek a Székelyföld határán fekvő Úzvölgye átalakított magyar katonai temetőjében 2019. május 17-én (Fotó: MTI/Veres Nándor)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!