A Rómában csütörtök este bemutatott felvételen a pápa elmondta: az már politikai kérdés, hogy a tárgyalások előfeltételeként Oroszországot kötelezni kéne-e a megszállt területek elhagyására, ám hangsúlyozta, hogy egyeztetés nélkül nem lehet béke.
Erre kérte Zelenszkij Ferenc pápát
Csak akkor lehet béke, ha a szemben álló felek párbeszédet folytatnak egymással, legyen az akár közvetlen, akár közvetett módon – mondta el Ferenc pápa a floridai Telemundo spanyol nyelvű televíziónak adott interjújában az Ukrajnában dúló háborúval kapcsolatban.

Az interjúban az egyházfő beszámolt arról is, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra kérte őt, segítsen az Ukrajnából Oroszországba elhurcolt 16 ezer ukrajnai gyerek ügyében.
Belázasodott Ferenc pápa, törölték a programját
Ferenc pápa belázasodott, és emiatt lemondták a péntek délelőttre tervezett audienciákat – közölte Matteo Bruni, a Vatikán szóvivője. További részleteket nem közöltek a katolikus egyházfő egészségi állapotáról. Más programjait egyelőre nem törölték. A 86 éves Ferenc pápa március végén öt napot töltött kórházban légúti gyulladás miatt, akkor antibiotikumos kezelést kapott, és gyorsan meggyógyult.
További Külföld híreink
Borítókép: A Vatican News által közreadott képen Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadja Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt a Vatikánban, 2023. május 13-án (Fotó: MTI/AP/Vatican News)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.

Relativizálni próbálják Sebestyén József halálát
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.

Megszólalt a Hamász a gázai tűzszünetről
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.

Az illegális bevándorlás szigorítását kezdeményezi uniós szinten a német belügyminiszter + videó
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk