Biztosra csak keveset tudunk
Noha az amerikai hadsereg rutinszerűen készít terveket gyakorlatilag minden lehetséges konfliktusra – ideértve Kína meglepetésszerű tajvani megtámadását, vagy egy afrikai vagy közel-keleti viszályt –, az elzárt Észak-Korea esetében Washingtonnak jóval nehezebb dolga van.
Amerikai parancsnokok is elismerik, hogy jelentős tudásbéli hiányosságaik vannak Phenjan terveit, képességeit, doktrínáit és a katonák harci hajlandóságát illetően.
Ez szó szerinti egy fekete lyuk
– mondta Michael Martin vezérőrnagy, az amerikai különleges műveleti parancsnokság Koreával foglalkozó vezetője a The Washington Times amerikai lapnak, utalva az észak-koreai hadsereg és a nukleáris fegyverek ütőképességének ismeretének hiányára, amely szerinte egy, a koreai-félszigeten kialakult konfliktus esetén problémákhoz is vezethetne.
Martin szerint ezért az észak-koreai nukleáris programot és a hadsereget is az alulbecslés elkerülése érdekében úgy kell kezelni, mintha a vélt képesség a tényleges lenne.
Hozzátette: az amerikai hadtörténelemben nem egyedülálló a hiányos információk ellenére folytatott harc – utalt a tálibok feltételezett képességeire.
Csak 34. a rangsorban
A globális katonai képességi rangsorban (Global Firepower) mintegy hatvan különböző tényező figyelembevételével, – mint a hagyományos katonai képességek állapota földön, vízen, levegőben; a felszerelés, a katonák száma, a természeti erőforrások, a pénzügyi keret vagy épp a földrajzi elhelyezkedés – Észak-Korea a 34. helyre került a 145 ország rangsorában. Összehasonlításképp: az Egyesült Államok az első, Oroszország a második, Kína a harmadik, míg Phenjan egyik legfőbb ellenfele, Dél-Korea a hatodik helyre került.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!