Halálos áldozatokkal járó földcsuszamlás volt Indiában és Kolumbiában is

Kolumbiában eddig húsz, Indiában négy halálos áldozatról tudnak.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 07. 20. 7:46
Rockfall,Above,Village,Of,Bezovica,,Western,Slovenia
1236786502 Fotó: Uros Stepisnik Forrás: Shutterstock
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legkevesebb húsz ember, köztük öt gyermek meghalt egy földcsuszamlásban Kolumbia középső részén − közölték szerdán a hatóságok.

Kilenc embert eltűntként tartanak nyilván − számolt be Cundinamarca megye tűzoltósága. Hat sérültről érkezett jelentés. A hatóságok szerint 29 ház, valamint több út, az áram- és vízellátást biztosító vezeték megrongálódott.

A fővárostól, Bogotától ötven kilométerre délkeletre fekvő Quetame településen szerdán folytatódtak a keresési és mentési munkálatok a polgári védelmi hatóság szerint. Kedd reggel a heves esőzések miatt Quetame-ban több patak és folyó átszakította a partjait, és a hegyvidéki területen villámárvizek keletkeztek.

Ugyancsak a heves esőzés okozott földcsuszamlást India Maharastra államában, ahol eddig négy halálos áldozatról tudnak a hatóságok, és több mint száz ember után kutatnak még. 

A földcsuszamlás a Mumbaitól mintegy hatvan kilométerre fekvő hegyi falu, Irsalvadi házaira zúdult rá az éjszaka közepén. A helyi hatóságok közleménye szerint a mentésen dolgozók a szakadó esőben kutatnak a törmelékek alatt a túlélők után. A munkájukat nehezíti, hogy a törmelék néhol hat-kilenc méter vastag, és csak kézi erővel tudják eltávolítani.

A szakadatlanul hulló eső miatt az iskolák is bezártak. Az áradásokat okozó csapadék a közúti és vasúti közlekedést is akadályozza Maharastrában, India leggazdagabb államában. Az iskolák és egyetemek Mumbaiban is zárva maradtak csütörtökön, és a várost elárasztó eső miatt néhány vonatjáratot is felfüggesztettek szerdán.

 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock/Uros Stepisnik)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.