– Végre nem csak Magyarországon vannak gondolkodó politikusok, akik látják, hogy ez nem jó irány. Nehéz elképzelni, hogy nem az ellenség által beszervezett bűnözők lobbiznak a háborúért, akik gyakrolatilag tönkreteszik az országaikat azzal is, hogy incselkednek egy Oroszország elleni támadással − fejtette ki a szakértő. Ha Európa megtámadná Oroszországot, lenne, aki jól jár, mint például a hadiipari részvényesek, de az európai népek nem. Hatalmas pusztítással járna egy ilyen harc.
Európában elgurult a pirula a döntéshozóknál. Sem objektív oka, sem objektív feltétele nincs, hogy Európa éveken belül katonai konfliktusra készüljön. Az Egyesült Államok uszítja Európát, hogy kezdjenek valamit Oroszországgal. A Macron-félék az Egyesült Államok markában vannak
− húzta alá Földi. – Vagy arra megy ki a játék, hogy ha kitörne egy ekkora háború, akkor az USA-ban szükségállapotot hirdethetnének ki és azzal elmaradhatna az elnökválasztás. A demokraták félnek, mert egyre csökken a népszerűségük, míg a republikánusok és Donald Trump egyre erősödik. Trump pedig már korábban megmondta, hogy ő befejezi a háborút, ha hatalomra kerül. Mindazzal szembe megy, mint ami miatt az ukrán őrület kialakult – tette hozzá a szakértő.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!