Történelmi jelentőségű döntésében az amerikai legfelsőbb bíróság kimondta, hogy csak a kongresszus zárhat ki egy jelöltet a voksolásból, felülírva a coloradói legfelsőbb bíróság decemberi véleményét, amely eltiltotta Donald Trump volt elnököt a 2024-es elnökválasztástól.
Eldőlt Donald Trump sorsa, döntött a legfelsőbb bíróság
Az amerikai legfelsőbb bíróság úgy határozott, hogy hatályon kívül helyezi a coloradói legfelsőbb bíróság ítéletét, miszerint Donald Trump volt amerikai elnök neve nem szerepelhet az elnökválasztási szavazólapokon.
Az ítélet emellett megállapítja, hogy „az alkotmányban semmi sem ruházza fel az államokat arra, hogy a szövetségi tisztviselőkkel és jelöltekkel szemben a 3. szakaszt végrehajtsák”. Vagyis, Donald Trumpot a többi államban sem tilthatják el attól, hogy induljon az elnökválasztáson.
Óriási győzelem ez Amerikának
– írta a közösségi oldalán Donald Trump a bírósági ítélet kihirdetése után.
Trump később sajtótájékoztatót is tartott Mar-a-Lagóban, ahol arról beszélt, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság döntése egyesítheti az országot.
Először is szeretném megköszönni a legfelsőbb bíróság mai egyhangú döntését. Ez egy nagyon fontos és nagyon jól kidolgozott döntés volt. Azt hiszem, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy országunk összefogjon, amire nagy szükségünk van most
– jelentette ki Donald Trump, majd hozzátette, hogy nyilvánvalóan politikai okokból nem akarták, hogy a neve szerepeljen a szavazólapokon, a demokraták rettegnek a közvéleménytől és a győzelmétől. Kiemelte azt is, hogy az ellene vádat emelő ügyészek, például Jack Smith különleges ügyész és az ügyeket jelenleg felügyelő bírák hozzáállása tisztességtelenül politikai indíttatású. Donald Trump egyúttal Joe Bidennek is üzent:
Vívd meg a csatáidat te magad! Ne használd az ügyészeket és a bírákat arra, hogy megpróbálj kárt okozni az ellenfelednek, hogy megnyerhesd a választást.
A 14. kiegészítéssel kapcsolatos ügyeken kívül a volt elnök négy büntetőperrel néz szembe – az egyikben azzal vádolják, hogy megpróbálta megdönteni a 2020-as választási eredményeket, és hogy állítólag részt vett a január 6-i, a Capitolium elleni támadásban.
A volt elnök azt kérte a legfelsőbb bíróságtól, hogy ebben az ügyben is járjon el, azt állítva, hogy fel kell menteni a vádak alól, mert elnöki mentelmi joggal rendelkezett. A bíróság beleegyezett, hogy áprilisban meghallgatja az ügyet, és júniusban vagy június előtt hoz döntést.
Borítókép: A Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump volt amerikai elnök támogatóihoz beszél a Virginia állambeli Richmondban tartott kampánygyűlésén (Fotó: MTI/AP/Steve Helber)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVéget ért a meglőtt Robert Fico életmentő műtétje, ezt mondták az orvosok
A szlovák miniszterelnök mélyaltatásban van.
Kínába látogat Putyin, erről tárgyal a kínai elnökkel
Kétoldalú megegyezéseket ír alá a két nagyhatalom elnöke.
„Ez egy fájdalmas trauma”
A Robert Fico elleni merénylet megkérdőjelezi a véleménynyilvánítás szabadságát.
Ilyen állapotban van most a meglőtt Robert Fico + videó
A szlovák miniszterelnököt egy baloldali költő lőtte meg az utcán.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Cseh Katalin rezzenéstelen arccal követeli: ne kaphassanak második esélyt, akik visszaéltek az európai adófizetők pénzével
Videón Robert Fico merénylőjének vallomása
Megsúgták az égiek, ez a 4 csillagjegy a legokosabb
Magyarország olyat tett, amin egész Európa elámult – Svájc lehet a legszomorúbb az Orbán-kormány sikere miatt
Itt a vége, III. Károly váratlan lépésre szánta el magát
Robert Fico elleni merénylet: az egyik legjobb magyar testőr szerint ez történhet most Szlovákiában
Ők robbantották fel az Északi Áramlatot?
PL: a Wolves „beszántaná” a VAR-t. Ön hogyan döntene? Szavazzon!
itt vannak a legfrissebb információk a Robert Fico elleni merényletről + galéria
Kiderült, ki Robert Fico szlovák miniszterelnök merénylője
Biztonságpolitikai szakértő: Öt lövést leadni sok
Így reagált Vlagyimir Putyin a Robert Ficot ért merényletre
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezVéget ért a meglőtt Robert Fico életmentő műtétje, ezt mondták az orvosok
A szlovák miniszterelnök mélyaltatásban van.
Kínába látogat Putyin, erről tárgyal a kínai elnökkel
Kétoldalú megegyezéseket ír alá a két nagyhatalom elnöke.
„Ez egy fájdalmas trauma”
A Robert Fico elleni merénylet megkérdőjelezi a véleménynyilvánítás szabadságát.
Ilyen állapotban van most a meglőtt Robert Fico + videó
A szlovák miniszterelnököt egy baloldali költő lőtte meg az utcán.