A kormány azt szeretné, hogy a világ egy békésebb hely legyen, és hogy a magyar–amerikai kapcsolatok jól alakuljanak az elkövetkező időszakban, márpedig mindkét ügy szempontjából Donald Trump győzelme lenne kedvező az amerikai elnökválasztáson − közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.
Szijjártó Péter: A béke és a jó magyar–amerikai kapcsolatok neve Donald Trump + videó
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban arról beszélt az ENSZ-ben, hogy a magyar kormány azt szeretné, ha a világ békésebb hely lenne, s ha a magyar–amerikai kapcsolatok jól alakulnának az elkövetkezendő időszakban.

A tárcavezető mindenekelőtt világossá tette, hogy az amerikai elnök személyéről kizárólag az Egyesült Államok állampolgárai dönthetnek.
Ezt tiszteletben kell tartani, s mi tiszteletben is tartjuk az amerikai polgárok döntését minden esetben. Azzal az elnökkel, azzal az adminisztrációval próbálunk együtt dolgozni, amelyet épp megválasztanak
− mondta, majd hangsúlyozta, hogy ennek ellenére a tapasztalataik egyértelműek:
Amikor Donald Trump volt az Egyesült Államok elnöke, akkor a csúcspontján volt a magyar–amerikai kapcsolatrendszer politikai lába is […] És amikor Donald Trump volt az elnök, akkor az erős amerikai vezető személye meg tudta előzni a világon a fegyveres konfliktusok kialakulását.
Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a tapasztalataik arra mutatnak, hogyha Donald Trump lett volna az amerikai elnök az elmúlt években is, akkor most Ukrajnában nem lenne háború, és a közel-keleti krízist is gyorsabban megoldhatták volna. Utóbbi kapcsán arra emlékeztetett, hogy az Ábrahám-megállapodások hosszú évtizedek kudarcai után először hozták el a békés együttélés reményét a különböző civilizációk és nemzetiségek között a közel-keleti térségben.
A miniszter végezetül kijelentette, hogy a kormány azt szeretné, ha a világ békésebb hely lenne, s ha a magyar–amerikai kapcsolatok jól alakulnának az elkövetkezendő időszakban.
Mind a békének, mind a jó magyar–amerikai kapcsolatoknak a neve Donald Trump nevével egyenlő
− fogalmazott.
Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter világossá tette, hogy az amerikai elnök személyéről kizárólag az Egyesült Államok állampolgárai dönthetnek (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Létrejött a világ legújabb állama Franciaországból
Tíznapos tárgyalássorozat után aláírták a megállapodást.

Reformok helyett hallgatás: a Nyugat szemet huny Ukrajna visszalépései felett
Halkó Petra, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint ez Ukrajna EU-integrációját is veszélyezteti.

LMBTQ-aktivista vezette pedofil hálózatot buktattak le
A francia rendőrség gyomorforgató részleteket árult el.

Korrupt módszerekkel privatizálják az állami földeket Ukrajnában
A folyamatban több szereplő felelőssége is felmerülhet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Létrejött a világ legújabb állama Franciaországból
Tíznapos tárgyalássorozat után aláírták a megállapodást.

Reformok helyett hallgatás: a Nyugat szemet huny Ukrajna visszalépései felett
Halkó Petra, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint ez Ukrajna EU-integrációját is veszélyezteti.

LMBTQ-aktivista vezette pedofil hálózatot buktattak le
A francia rendőrség gyomorforgató részleteket árult el.

Korrupt módszerekkel privatizálják az állami földeket Ukrajnában
A folyamatban több szereplő felelőssége is felmerülhet.