Alig egy órával a kezdés előtt semmi nem utalt arra, hogy zsúfoltak lesznek a tribünök, a Fradi-szurkolók szektorát leszámítva meglehetősen foghíjasak voltak a Puskás Aréna lelátói. A kezdésre aztán megérkeztek a drukkerek, és ha nem is volt teljes telt ház, végül beigazolódott, amit sajtóközleményben már délután jeleztek: a Magyar Kupa történetében még sohasem voltak annyian kíváncsiak a döntőre, mint idén, a Ferencváros és a Paks meccsén, melyet 51.900-an követtek a helyszínen. A Fradi-szurkolók a 2022-es fináléhoz hasonlóan ezúttal is látványos füsttel fogadták a csapatokat, ám emiatt nem kellett egyetlen perccel sem későbbre halasztani a kezdést. A labda pontban 19.30-kor útjára indult.
Videóbíró, tizenegyes, kiállítás…
A mérkőzés első lehetősége Mohammed Abu Fani előtt adódott, az izraeli válogatott játékos húsz méterről lőtt kapásból mellé. Kettővel később a szélen felfutó Adama Traoré vette célba a kaput laposan, a büntetőterületen belülről, de Szappanos Péter védeni tudott. Kisvártatva megint Traoré próbálkozott, ekkor mellé lőtt, egyébként pedig lesen volt – rögtön az elején a kapujához szegezte ellenfelét az NB I bajnoka. Az első negyedóra végén életjelet mutatott a Paks is, a korábbi gólkirály, Hahn János lepte meg majdnem Varga-kapust, aki aztán lábbal tisztázott. Később Hahn tíz méterről fejelt jócskán fölé, illetve Könyves Norbert lőtt középről, 23 méterről, de Varga védeni tudott.

A kezdeti „puhatolózás” után a 30. percben kezdtek el igazán felpörögni az események. Ekkor Szabó János kezezett a büntetőterületen belül, ezt pedig pár perccel később a videóbíró segítségével Berke Balázs is megállapította. A tizenegyest a Paks korábbi futballistája, a 24-szeres kupagyőztes, stílszerűen arany színű mezben szereplő Ferencváros csatára, Varga Barnabás végezte el, de Szappanos Péter kivédte, csakúgy, mint a kipattanóból kapura küldött labdát! És ezzel még nem volt vége az izgalmaknak, a 37. minutumban Vécsei lökte el a kapura törő Traorét, amiért azonnali piros lapot kapott! A megfogyatkozott tolnaiak ugyan Szappanos bravúrjainak is köszönhetően kihúzták az első félidőt 0-0-lal, de nem sok jót ígért számukra a folytatás…
Megfogyatkozott a Ferencváros is
A szünetben a Paks vezetőedzője, Bognár György változtatott, csatárát, Könyves Norbertet egy középpályás, Balogh Balázs váltotta. Tíz perccel később Dejan Sztankovics is cserélt, Mohamed Ali Ben Romdhane helyére Kenan Kodrót, majd a megsérült Habib Maiga helyett Stjepan Loncart küldte be. A maroknyi paksi tábor mindkét esetben hangos „Ria, ria, Hungária!-val vette ezt tudomásul. Mindeközben a Ferencváros fanatikusai újabb tüzeket gyújtottak.