Nem mennek jól a dolgok Németországban. Az autópálya- és a vasúti hálózattal legalábbis, ezek állapota a bejelentett felújítási programok ellenére tovább romlott az elmúlt években. A Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) megkeresésére a szövetségi közlekedési minisztérium válaszában a német úthálózat 2021/22-es állapotértékelésére hivatkozott, írta a Tagesschau. Ennek értelmében 7112 kilométernyi autópálya felújításra szorulónak minősül. Ez azt jelenti, hogy a három évvel korábbi állapotfelvételhez képest jelentősen megnőtt a javítási igény – pontosan 1315 kilométerrel. A minisztérium szerint az autópályahidaknál sem változott semmi. Közülük mintegy nyolcezer még mindig a felújításra szoruló kategóriába tartozik. Még akkor is, ha 2021 és 2023 között 510 modernizációs intézkedést hajtottak végre.
Egyre romlik a német út- és vasúthálózat
A német közlekedési infrastruktúra állapota az elmúlt években jelentősen leromlott. Több út- és vasúti szakasz is sürgős felújításra szorul annak ellenére, hogy a probléma nem új keletű. A legújabb baloldali formáció, a Sahra Wagenknecht Szövetség a kialakult helyzetért nem a kormányt, hanem a CDU–CSU pártszövetséget okolja.
Az autópályahidak „felújítási lemaradása” nem új keletű probléma
A helyzet megoldására Volker Wissing szövetségi közlekedési miniszter egy ún. „hídcsúcsot” hívott össze még 2022-ben. A szabaddemokrata politikus szerint akkor Németország már lemaradt legalább négyezer híd megjavításában.
Nem jobbak a kilátások a német vasúthálózatnál sem. A felújításra szoruló vasútvonalak hossza 2021 és 2023 között tovább nőtt, 17 529 kilométerről 17 636 kilométerre, a leromlott állagú vasúti hidak száma pedig 1089-ről 1160-ra.
2023 végén a Deutsche Bahn bejelentette, hogy a tervek szerint a német vasutaknak 2030-ra nagy teljesítményű hálózattá kell válnia. A vasút összesen negyven nyomvonalszakaszt szeretne megújítani a jelzett időpontig négyezer kilométeren, és további négyezer kilométert kell kijavítani kisebb mértékben.
A munkálatok becsült költsége legalább 45 milliárd euró.
A vállalat tájékoztatása szerint idén év elején indult el a nagyszabású felújítási program első üteme. 2024-ben összesen kétezer kilométer vágányt, kétezer váltót, valamint számos vasútállomást és hidat újítanak meg, mintegy 16,4 milliárd euróért.
BSW: Ez hatalmas szerkezetátalakítás
Sahra Wagenknecht szerint a legutóbbi állapotfelmérés adatai is azt mutatják, hogy a német közlekedési infrastruktúra rossz bőrben van. Legyen szó sínekről, hidakról vagy utakról: a számok inkább romlanak, mint javulnak. A felújítás üteme nem elég ahhoz, hogy megállítsa az állapotromlást – figyelmeztetett a kormány az elmúlt években.
Wagenknecht a kialakult helyzetért nem a kormányt, hanem a Kereszténydemokrata Uniót hibáztatja. – A CDU és a CSU a fő felelős azért, hogy az utak, hidak és vasutak tönkrementek – bírálta a baloldali politikus a jobboldali pártszövetséget.
További Külföld híreink
Borítókép: A Deutsche Bahn ICE vonata átkel a Marienbrücke-hídon (Fotó: dpa Picture-Alliance/AFP/Robert Michael)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezIsmét egy vezető politikus, ismét egy helikopter, ismét egy kényszerleszállás
Nikol Pashinyan örmény miniszterelnök helikoptere kényszerleszállást hajtott végre az ország északi részén fekvő Vanadzor városában.
A magyar elnökségről egyeztettek
Az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese Tallinnban és Rigában a közelgő magyar EU-elnökség prioritásairól egyeztetett.
12 gyerek megsérült, amikor leszakadt egy iskola teteje
Erős széllökések okozták a katasztrófát. Az ügyészség vizsgálódik.
„Külföldiek kifelé, Németország a németeknek”
Németországban nem egységes a társadalom az idegenek korlátlan befogadásával kapcsolatban. A német lapok náci botrányként írnak az esetről.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Megjelent egy fotó, amelyet az áldozatok percekkel a verőcei hajóbaleset előtt készítettek
Ezért zuhanhatott le Ebrahim Raiszi helikoptere
„Elbúcsúzunk egymástól” – itt a vége, 20 év után befejezte Szulák Andrea
Fidesz kommunikációs igazgatója: „Kötelező sorkatonaság, figyelik, mi van itt az elmúlt napokban?”
Durván bekavar az univerzum, drámai fordulat jön 3 csillagjegy kapcsolatában
Rejtély: félelmetes amerikai nehézbombázók köröznek orosz földhöz nagyon közel – egyszerre két B-52-es jelent meg a radarokon
Hallgattassék meg Csipes Ferenc is! – ezt kérik a hazai kajak-kenu sport meghatározó szereplői
Még ki sem nevezték az új edzőt, máris menekülni akar a Bayern sztárfocistája Münchenből
Verőcei tragédia: szigorú lépésre szánta el magát a BRFK
Kikéri magának a vádakat Lipcsei Péter, aki csapatával pontot, pontokat venne el Gera Zoltánéktól
Megrázó fotó került elő a verőcei hajóbaleset áldozatairól, amely nem sokkal a baleset előtt készült
Nagy Ervin durva elszólása a szakadékba lökheti Magyar Péter baloldali vándorcirkuszát
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezIsmét egy vezető politikus, ismét egy helikopter, ismét egy kényszerleszállás
Nikol Pashinyan örmény miniszterelnök helikoptere kényszerleszállást hajtott végre az ország északi részén fekvő Vanadzor városában.
A magyar elnökségről egyeztettek
Az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese Tallinnban és Rigában a közelgő magyar EU-elnökség prioritásairól egyeztetett.
12 gyerek megsérült, amikor leszakadt egy iskola teteje
Erős széllökések okozták a katasztrófát. Az ügyészség vizsgálódik.
„Külföldiek kifelé, Németország a németeknek”
Németországban nem egységes a társadalom az idegenek korlátlan befogadásával kapcsolatban. A német lapok náci botrányként írnak az esetről.