Egy marokkói férfiakból álló csapat vert szét egy bárt a spanyolországi Gironában. Nem tudni pontosan, hogy mi áll az erőszak mögött, de a harc végül a vendéglátóhely lerombolásával és a tulajdonosok megfenyegetésével végződött, akikre baseballütővel támadtak rá. Az egyik venedégnek sikerült felvételt készítenie az eseményekről.
Így vertek szét egy spanyol bárt a marokkói migránsok + videó
Az észak-afrikai férfiak óriási felfordulást hagytak maguk után, és baseballütővel fenyegették, illetve ütötték a vendéglátóhely tulajdonosait.

A képeken látszik, ahogy az egyik észak-afrikai migráns agresszíven dobálja a berendezéseket és rátámad egy fiatalemberre, aki megpróbálja kizavarni őt a bárból. Közben egy másik marokkói migráns jelenik meg a képen az ütővel, majd verni kezdi a pult mögött álló tulajdonosokat, akiket meg is dobálnak a bárszékekkel. Végül anélkül sikerült kitessékelni őket, hogy bárki megsérülne, viszont a hely ekkorra már romokban állt.
A rendőrség nem közölte, hogy mi áll a konfliktus mögött, de úgy tűnik, hogy egy olyan erőszakos csapatról van szó, akik Girona megyében már több helyen okoztak hasonló felfordulást.
Más spanyol régiókban is nő a migránsok által elkövetett különféle bűncselekmények száma. A héten Palma de Mallorcán két algériai és egy szenegáli férfi rabolt ki egy turistát erőszakkal. Mindhármukat előzetes letartóztatásba helyezték, de a nyomozás még folytatódik, ugyanis ezek a férfiak vélhetően egy nagyobb, bevándorlókból álló bűnbandához tartoznak.
Az egyik telt házas ceutai befogadóközpontban eközben néhány napja szubszaharai és észak-afrikai migránsok között tört ki tömegverekedés, amelyben többen megsérültek, majd négy embert le is tartóztattak.
Spanyolországot példátlan illegális migrációs krízis sújtja. Április végéig már húszezer bevándorló érkezett az országba, ami háromszor több az elmúlt év azonos időszakához képest. Csak ezen a héten pénteken 265, szombaton pedig több mint száz főt húztak partra a Kanári-szigeteken. Ezeknek az embereknek a többsége nem rendelkezik sem tartózkodási, sem munkavállalási engedéllyel, így sokan bűncselekmények elkövetésével próbálnak pénzhez jutni.
Borítókép: Az illegális migránsok még a határkerítésen is átmásznak, hogy Spanyolországba jussanak (Fotó: AFP/Jose Jordan)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Törökországban találkoznak a NATO-országok külügyminiszterei
Ankara nem akarja, hogy a NATO belesodródjon a háborúba.

Elítélték Ursula von der Leyent
Elmarasztalta az Európai Unió Bírósága az Európai Bizottság elnökét.

Zelenszkij a civil túszokkal alkudozna
Zelenszkij az Azov-ezred tagjaira cserélné a Kurszkból elhurcolt civileket.

Zelenszkij: Trumpnak fel kell ismernie, hogy Putyin a béke akadálya
Putyin nélkül Zelenszkij sem tárgyal.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Összeül a mai napon a Nemzetbiztonsági Bizottság

Kubatov Gábor újra felhozta a börtönt, Bognár György reakciója olaj a tűzre

A karosszékében találták holtan a magyar úszópápát: halálos tévedés áldozata lett Széchy Tamás

Vizet találtak a Marson: rátalálhattak a bolygó eltűnt óceánjára

Kincsvadászok: Kórházba került és műteni kellett a népszerű kereskedőt

Az orosz álláspont iránti megértésre szólított fel Alice Weidel

Détári Lajos új szerepben tűnt fel, és véleményt mondott Bognár Györgyről

Détári Lajos a kupadöntő előtt elmondta, mit gondol Bognár Györgyről

Lendvai Ildikó mindent bevallott, ebbe még Magyar Péter is belepirult

Zarándok Péter története

Súlyos, letöltendő börtönbüntetést kérnek a gyerekeit verő edző apára

Válságban az MTA köztestülete
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Törökországban találkoznak a NATO-országok külügyminiszterei
Ankara nem akarja, hogy a NATO belesodródjon a háborúba.

Elítélték Ursula von der Leyent
Elmarasztalta az Európai Unió Bírósága az Európai Bizottság elnökét.

Zelenszkij a civil túszokkal alkudozna
Zelenszkij az Azov-ezred tagjaira cserélné a Kurszkból elhurcolt civileket.

Zelenszkij: Trumpnak fel kell ismernie, hogy Putyin a béke akadálya
Putyin nélkül Zelenszkij sem tárgyal.