A lakhatási költségek mesterséges felhajtásán túl a kormány tömeges migrációs programja a Nemzeti Egészségügyi Szolgálatra is komoly terheket rótt: a háziorvosi rendelők száma 2011 és 2021 között csak négy százalékkal nőtt, annak ellenére, hogy az Egyesült Királyság lakossága 6,6 százalékkal nőtt, ami szintén főként a migrációnak köszönhető.
Európa meghódítása, az iszlám kalifátus bevezetése
Újabban a migránsok annyira felbátorodtak Európa-szerte, hogy az utcákon csordákba verődve azt követelik, hogy vezessék be az iszlám kalifátust Európában. Így történt ez Németországban is nemrég. Hamburgban ugyanis a Raheem Boateng vezette Muslim Interaktiv nevű csoport megmozdulásán – amelyen mintegy ezerkétszáz ember vett részt – követelték a szigorú iszlám törvények meghonosítását Németországban.
Az Egyesült Királyságban is egyre gyakrabban mondják ki nyíltan a migránsok, hogy el akarják foglalni az országot, végül a kontinenst. Suella Braverman volt brit belügyminiszter szerint az Egyesült Királyság elveszíti identitását, mert az iszlamisták és a szélsőségesek minden területen átveszik a hatalmat.
Az indiai származású Braverman, aki az Egyesült Királyságban született, a The Daily Telegraph című lapban arról írt, hogy Rishi Sunak brit miniszterelnök azért menesztette őt, mert felszólalt az iszlamisták ellen, de újra megtenné, mert attól tart, hogy az ország gettósodásba süllyed.
Az igazság az, hogy most iszlamisták, szélsőségesek és antiszemiták vannak hatalmon
– írta Braverman. Mint fogalmazott, „látjuk a befolyásukat az igazságszolgáltatásban, a jogi területen és az egyetemeken. És aztán eljöttek a parlamentbe is” – közölte, utalva a parlamentben történt eseményekre.
De nem csak a parlamenti kollégáimról van szó. Értékeinket és szabadságjogainkat mindenütt támadás éri... Nem iszlamofóbia szembeszállni az iszlamista fanatikusokkal; ez állampolgári kötelesség
– fogalmazott Braverman. A migránsok már a közösségi médiában is azt hirdetik, hogy harcolni kell az európai kultúra ellen Európában. A muszlim bevándorlók az Egyesült Királyságban dzsiháddal akarják megdönteni a brit kormányt, és egy kalifátust akarnak létrehozni a saría törvényével. Egyre gyakrabban mondják ki ezt a migránsok különböző közösségi oldalakon és műsorokban, mégsem tesznek semmit ellenük.
Vírusként terjed az antiszemitizmus
Az izraeli–palesztin háború kirobbanása óta nemcsak Gázában, hanem Európában is elszabadult a pokol. Az antiszemita migránsok véres zavargásai mindennapossá váltak Nyugat-Európában. Berlin egyik negyedében a minap iszlamisták Molotov-koktélt dobtak az egyik kerületi városháza épületére, majd a falra azt írták:
Ha Gáza ég, Berlin is égni fog
A németek joggal teszik fel a kérdést: ilyen Németországért politizál Ursula von der Leyen a hazája érdekében?
Egy nappal a berlini támadás előtt Hollandiában is elszabadult a pokol, miután egy aktivistatömeg megrohamozta az Amszterdami Egyetemet, és követelte, hogy szakítson meg minden kapcsolatot az izraeli intézményekkel. Az egyetemen jelentős károk keletkeztek, és a közösségi médiában elterjedtek azok a felvételek, amelyeken az aktivisták deszkákkal támadtak az emberekre.
Olaszországban sem jobb a helyzet, ahol hetek óta tüntetnek az erőszakos, Izrael-ellenes aktivisták és az iszlamista migránsok.
Borítókép: Migránsok költöztek az utcákra néhány héttel a párizsi ötkarikás játékok előtt (Fotó: Anadolu via AFP/Luc Auffret)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!