A német bíboros az egykori Hittani Kongregáció prefektusa a La Repubblica olasz napilapnak adott interjújában beszélt erről, írta az Exxpress.

A német bíboros az egykori Hittani Kongregáció prefektusa a La Repubblica olasz napilapnak adott interjújában beszélt erről, írta az Exxpress.
Az értelem szintjén folytathatunk párbeszédet velük: tiszteletben tartanak bizonyos természetes etikai elveket, és saját módjukon hisznek Istenben
– fogalmazott Müller. Ugyanakkor hozzátette a sokatmondó kérdést:
Fel kell tennünk magunknak a kérdést: hogyan lehetséges, hogy valaki, aki hisz Istenben, az emberek teremtőjében, képes Isten nevében ölni?
Kijelentése egyértelműen az iszlamista terrorizmusra utal, egy olyan kényes témára, amelyet a katolikus egyházon belül eddig ritkán és óvatosan kezeltek. Müller azonban ezzel egyértelműen távolságot tart a néhai Ferenc pápa korábbi, sokkal befogadóbb hozzáállásától.
A bíboros megszólalása egy időben történt azzal, hogy egyre élénkebb viták zajlanak Ferenc pápa utódjáról. Müller kritikája és javaslata arra utal, hogy az egyházon belül egyre több hang követeli az iszlámhoz való viszony újragondolását és egy határozottabb teológiai-ideológiai álláspont kialakítását.
A nyilatkozat mindenképp jelentőséggel bír az egyház jövőbeli irányvonalát illetően – különösen annak tükrében, hogy Müller korábban magas beosztást töltött be a Vatikánban, és véleménye a konklávéra is hatással lehet.
Borítókép: Gerhard Ludwig Müller német bíboros a Vatikánban (Fotó: AFP/Alberto Pizzoli)
A szervezet Bagdadban tartotta meg éves csúcstalálkozóját.
Az ukrán elnök nyomásgyakorlást követelt Oroszországgal szemben.
Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe.
Szexuális visszaélés és hatalommal való visszaélés vádjával néz szembe.
Magyar Péter embere tiszás rajongóknak menőzött azzal, hogy neki megvannak a régi ukrán telefonszámok
Sokkoló videó került elő a Magyar Kupa-döntőn hibázó bíró reakciójáról
Nem csinálhatsz azt, amit akarsz a saját kertedben - ezeket a szabályokat kötelező betartani
Hivatalos: ez az autópálya-szakasz fizetőssé válik Magyarországon
Most kaptuk: iszonyú légi baleset történt, halálos áldozatok is vannak
Ezek Magyarország legjobb wellness szállodái – lista
A sapkás kapus kivédte a City szemét, történelmi sikert ünnepelhetett az angol kupasorozat új győztese
Visszatért a slágertermék a Lidlbe: minden háziasszonynak kell egy ilyen a konyhába
Zelenszkij támad
Orbán Viktor keretet hirdetett: meglepő nevek a Harcosok Klubjában
DVTK: győztes búcsú a hazai közönségtől
Lisztes Krisztián a következő idényt nem a német negyedosztályban tölti
A szervezet Bagdadban tartotta meg éves csúcstalálkozóját.
Az ukrán elnök nyomásgyakorlást követelt Oroszországgal szemben.
Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe.
Szexuális visszaélés és hatalommal való visszaélés vádjával néz szembe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.