Elfogadta a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra készített közös programját hétfőn a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU). A stabilitás és a megújulás programja – együtt egy modern Németországért című dokumentum első két fejezete külpolitikai ügyekről szól. Tartalmazza a többi között, hogy az Európai Uniót (EU) fel kell készíteni a „rendszerek versengésére”, ezért egyebek mellett el kell érni, hogy a közösség a külpolitikai és biztonságpolitikai ügyekben áttérjen a többségi döntéshozatalra. A jobbközép pártszövetség sürgeti mások mellett az EU-s menekültügyi rendszer „alapvető reformját” is. Mint írták, az Európai Bizottság javaslata „a költségek és terhek tagországok közötti méltányos és szolidáris megosztásáról jó irányba mutat”.

Fotó: MTI/EPA/Pool/Filip Singer
A több ezer ember közreműködésével összeállított programot a CDU és a CSU vezető testületeinek hétfőn véget ért kétnapos, közös tanácskozásán fogadták el, Armin Laschet CDU-elnök, a testvérpártok kancellárjelöltjének tájékoztatása szerint teljes egyetértésben. A 139 oldalas program fő üzenete, hogy Németországnak nem csupán reagálnia kell a technológiai kérdésektől kezdve az éghajlaton és a környezeten át a demográfiáig az élet sok-sok területén kibontakozó „korszakváltásra”, hanem formálnia kell a folyamatokat.
– Ezért a húszas éveket a „modernizáció évtizedévé” kell tenni
– fejtette ki Armin Laschet a CSU elnökével, Markus Söderrel tartott tájékoztatóján.
Mint mondta, a CDU/CSU célja, hogy Németország „klímasemleges ipari ország” legyen, kerüljön az élre az új technológiák alkalmazásában és legyen „gyorsabb, hatékonyabb, digitálisabb”. A CDU/CSU „modern Németországot” akar, amelynek társadalma „összetart, és biztonságot nyújt mindenkinek, aki nálunk él”.
– A Németország előtt álló feladatok sora – a koronavírus-világjárvány, a klímaváltozás, valamint a szabadság és jólét megvédése – „nem nemzeti, hanem globális” kihívásokból áll. Ezt fejezi ki az is, hogy az EU és a nemzetközi ügyek a program elején kaptak helyet
– fejtette ki Armin Laschet.
Hangsúlyozta: a CDU/CSU kiáll a „világra nyitott Németországért”, amely európai és transzatlanti partnereivel együtt birkózik meg a feladatokkal. Ezért az EU-ban is el kell indítani a „modernizáció évtizedét”, hogy a közösség „cselekvőképesebb, gyorsabb, bátrabb és határozottabb” lehessen. Kiemelte: az EU-nak meg kell mutatnia a demokráciát túlságosan lassúnak tartó és a világ első számú nemzetének szerepére törekvő Kínának, hogy a „liberális és szabadelvű” társadalmak is képesek kiváló teljesítményre.