Az Airbus lassan beéri és lehagyja a Boeinget

Az évtized nagy részében az amerikai Boeing uralta a repülőgépgyártás világpiacát, az örök második helyre szorítva európai riválisát, az Airbust. Ám ez most szakértők szerint látványos változás előtt áll, és új front nyílhat a világelsőségért folyó pozícióharcban.

Mártonffy Attila
2019. 07. 12. 16:40
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az év első felében az Airbus már 150-nel több repülőt szállított megrendelőinek, mint a Boeing, s ezzel az európai gyártó jelenleg 389-239-re vezet amerikai riválisával szemben. Mindazonáltal a két társaság versenye igen szoros. Tavaly például a Boeing 806, míg az Airbus 800 gépet gyártott. Egyedül 2015-ben történt meg, hogy az egyik gyártó száznál több repülőt szállított a másiknál. A CNN úgy véli, a kettőjük közti különbség majdnem bizonyosan tovább nő majd, mégpedig főleg annak nyomán, hogy az amerikai társaság március óta képtelen volt leszállítani egyetlen darabot is a legkeresettebb utasszállítójából, a 737 Maxból, két gépének tavaly őszi és idén tavaszi tragikus, összesen 346 ember életét követelő lezuhanása miatt. A típust a világ összes légügyi hatósága kivonatta a forgalomból, s mind a mai napig nem repülhetnek – legkorábban a reméltnél sokkal később, év végén kaphatnak ismét engedélyt.

De más probléma is nehezíti a versenyt a világpiacot uraló két gyártó között, illetve akadályozza, hogy egyikük tartósan a másik fölé kerekedjen. Ez pedig a korábbi esztendőkről áthúzódó rendelések, aminek folytán több ezer repülő vár még legyártásra az elkövetkező évek hosszú során át, korlátozva új rendelések befogadását. Márpedig a befektetők a sikert nem a rendelésszám nagyságában, hanem a leszállított gépek számában mérik. A légitársaságok ugyanis a vételár nagy részét csak a szállítás után fizetik ki, ami jelentősen befolyásolja a gyártók bevételét, nyereségét és likviditását – ez pedig mind fontos szempont a részvényárfolyamok alakulásában. Jó hír viszont mindkét óriásvállalatnak, hogy nő a légi utazás és az új, üzemanyag-takarékos gépek iránti kereslet. 2011-ben, amikor a Boeing utoljára maradt el szállításban az Airbus mögött, az amerikai gyártó 477, az európai pedig 536 utasszállítót adott át.

A Boeing ugyan folytatja a 737 Max gyártását, de csökkentett tempóban. Szakértők szerint az év végére körülbelül 400 gép készülhet el, de ebből egyet sem szállítanak le. Az év végére visszamaradó hatalmas készlet talán lehetővé teszi majd a Boeingnek, hogy 2020-ban visszavegye az elsőséget. A fő kérdés ugyanakkor az, hogy a két gyártó miként teljesít majd 2021-ben és később. Egyes vélemények szerint ekkor az Airbusnak ismét lesz esélye visszavenni a vezetést, mivel túlsúlyban lesznek az egyfolyosós modelljei. Az azonban biztosra vehető: a „duópólium” még beláthatatlan ideig nem törik meg. Egy új kihívónak ugyanis rendkívül nehéz dolga lenne jelentősebb részesedést elszipkázni a két óriástól ezen az eléggé tőkeigényes piacon, mégpedig nem csak a kezdeti beruházás csillagászati költségei miatt. A légitársaságok nem könnyen váltanak gyártót, ha már egyszer sok pénzt öltek a megszokott modellek vásárlásába. Ha újra váltanának, ráadásul nem kevés költséggel át kellene képezniük a pilótákat, valamint át kellene szervezniük a karbantartást és az alkatrészbeszerzési logisztikát is.

Kényszerleszállás légörvény miatt

Heves légörvénybe került az Air Canada légitársaság Boeing 777-200-as típusú gépe, amely a kanadai Vancouverből tartott az ausztráliai Sydney-be – írja az MTI. Az utasszállító, fedélzetén 269 utassal, mintegy 11 ezer méteres magasságban repült, s már kétórányira elhagyta Hawaiit, amikor hirtelen turbulencia lépett fel. Harminc métert zuhant, miközben az utasok a keletkezett súlytalanság miatt ülésükből a magasba emelkedtek. A fedélzeten éppen ételt osztottak, így az utasok többsége nem kötötte be a biztonsági övét. Mindenkit váratlanul ért a zuhanás, előzetes figyelmeztetés sem volt. A pilóta a kényszerleszállás mellett döntött, és visszafordult Honolulu felé. Harminc embert kellett kórházba szállítani, köztük kilenc súlyos sérültet.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.