– Mit gondol, Donald Tusk megbirkózik majd ezzel a feladattal?
– Tusk megválasztása számunkra szerencsés fejlemény, hiszen ismeri a közép-európaiak gondolkodását. Azt is tudjuk, hogy a volt lengyel miniszterelnök nagyon nyitott és toleráns ember, abban pedig biztos vagyok, hogy egyetlen tagpártot sem fog kizárni a néppárt soraiból, és különösen nem a Fideszt. Szükségünk van a magyar kormánypártra az Európai Parlamentben. A korábbi pártkongresszusokon például Orbán Viktor miniszterelnök rendszerint sztár volt a markáns véleményével, ezért sokan hiányoltuk is a múlt heti, zágrábi tanácskozásunkról.
– A sajtóban gyakran jelennek meg olyan, nevük elhallgatását kérő, magas rangú néppárti politikusokra hivatkozó írások, amelyek szerint a pártcsaládban sokan már nem látják szívesen a Fideszt. Valóban ennyire ellenségessé fajult a helyzet?
– Ezeket leginkább a már említett északi, illetve a Benelux államokból származó tagpártok képviselői fogalmazzák meg, akik valóban nagyon hangosan elhatárolják magukat a Fidesztől. De azért az EPP-n belüli általános hangulat korántsem ennyire egysíkú. Vannak az említetteknél sokkal nagyobb pártok, amelyek úgy gondolják, hogy a Fidesz által meghatározott utat kellene követnie a néppártnak. Éppen ezért aligha lenne könnyű döntés az EPP részéről a magyar kormánypárt kizárása, a pártcsaládon belül ugyanis sokan támogatják Orbán Viktort és az általa felvázolt politikai utat. Magam is azt vallom, hogy meg kell őriznünk jobbközép irányvonalunkat, és nem szabad engednünk, hogy ezt a kohéziót kívülről megbontsák. Mondhatnánk úgy is, hogy nem szabad elkövetni ugyanazt a hibát, mint Angela Merkel német kancellár, aki teret engedett az országában egy másik, jobboldali értékeket valló párt (az Alternatíva Németországnak – a szerk.) felemelkedésének. Ez nem jó irány, az EPP-nek a valóban jobbközép paradigma mellett kell elköteleznie magát.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!