David Reaboi: Sok amerikai követné a magyar utat

– A baloldali erők nagyon szeretnek ideológiai vitákban úgy felülkerekedni, hogy antiszemitának vagy rasszistának bélyegzik ellenfeleiket vagy a nekik nem tetszőket. Ezzel csak az a baj, hogy elhasználják a kifejezést – véli az erdélyi zsidó felmenőire rendkívül büszke, ámde már Amerikában született David Reaboi, akit a washingtoni magyar nagykövetség tavaly szeptemberben bízott meg hazánk érdekeinek tengerentúli képviseletével. Az amerikai Politico által „jobboldali Twitter-ökölharcosnak” minősített nemzetbiztonsági szakértő – aki a Strategic Improvisation nevű kommunikációs vállalat igazgatója is egyben – a lapunknak adott interjúban arról is beszélt: Joe Biden elnöksége alatt nem lesz könnyű dolga azoknak az országoknak, amelyek nem hódolnak be a bevándorlást istenítő és az LMBTQ-közösségek agresszív nyomulását támogató, a balliberális ideológia vakságában vergődő demokraták zsarnokságának.

David Reaboi büszke az erdélyi magyar származására. Fotó: Peter Duke

– Azt már több magyar médium is megírta, hogy a washingtoni magyar követség tavaly szeptemberben szerződést kötött önnel. Konkrétan milyen feladatokkal bízták meg?

– A teljes szerződés nyilvánosan elérhető online, a magyar liberális médiumok pedig már alaposan kivesézték annak minden részletét, szóval ezzel senkit nem untatnék, de a feladatom alapvetően az, hogy kiépítsem az utat az új barátok megtalálásához az amerikai konzervatívok között. Annak ellenére, hogy Magyarország kis ország, gyakran cikkeznek róla a világ leglátogatottabb médiumai – mondanom sem kell, alaposan kidolgozott és unalomig ismételt, szinte kizárólag pejoratív keretezésben. Azonban egy dolog a média utálatának célkeresztjében állni, és egy teljesen másik dolog, hogy erre hogyan reagálnak az emberek. Magyarországot ugyanis a külső szemlélő gyakran látja a globalizmus és a nacionalizmus közötti konfliktus középpontjában, és nagyon sok amerikai szívesen csatlakozna ahhoz az úthoz, amelyet a magyar kormány kövezett ki az elmúlt években. Gondolok itt a családpolitikára, a bevándorláspolitikára és a nem kormányzati szervezetek absztrakt hálózataival, illetve a Soros Györggyel szembeni erőt próbáló harcra. Olyan értékeket képvisel a magyar kormány, amelyek sok ember számára szimpatikusak, és még több ember számára az lenne, ha nem állandóan csak a balliberális médiumok által megkonstruált, torzításokkal és csúsztatásokkal teli Magyarország-képpel találkoznának. Az én feladatom, hogy ezt elősegítsem.

– A Magyarországot érő vádak között a nemzetközi színtéren gyakran előkerül az antiszemitizmus is. Ön rendkívül büszke erdélyi zsidó felmenőire és a magyar kultúrában gyökerező családi múltjára. Hogyan viszonyul az effajta kritikákhoz?

– Röviden: óriási hülyeségnek tartom ezeket. Azt viszont megértem, hogy a magyarok alaposan össze lehetnek zavarodva a Soros György támogatását élvező NGO-hálózatok, illetve az ideológiájuknak állandó jelleggel címlapot és többmilliós hozzáférést biztosító liberális médiumok által rájuk zúdított bírálatok hallatán. Nekem viszont, olyan zsidóként, aki egész életében az antiszemitizmus ellen küzdött, teljesen másfajta olvasatom van Magyarországról, illetve a magyar kormánynak a zsidó kultúrához való viszonyulásáról.

– De miért kerül ez terítékre újra és újra vádként, ha nincs semmi alapja?

– Amikor egy jobboldali vezetőt vagy kormányt ideológiai alapon vádolni kell, akkor az antiszemitizmus- vagy a rasszizmuskártya szinte azonnal előkerül a balliberális kalapból. Európában az „antiszemita” címke másokra aggatása számít rendkívül erős fegyvernek, míg Amerikában ugyanezt a „rasszista” helyettesíti. A baloldali erők pedig nagyon szeretnek ideológiai vitákban úgy felülkerekedni, hogy antiszemitának vagy rasszistának bélyegzik ellenfeleiket vagy a nekik nem tetszőket. Ezzel csak az a baj, hogy elhasználják a kifejezést. Mostanra eljutottunk odáig, hogy a valódi antiszemita cselekedetek már alig érik el az ingerküszöböt. Már a csapból is ez folyik, ezáltal pedig komolytalanná válik egy olyan fogalom, ami nemcsak az én családomnak, de sok millió más embernek is óriási szenvedést okozott. Arról nem is beszélve, hogy ugyanazok a hangok, akik a magyar kormányra aggatják az antiszemita bélyeget, hangosan ellenkeznek és teljes erőbedobással lobbiznak az ellen, hogy a Hezbollahhal kebelbarátságot ápoló Hamász a terrorszervezetek listájára kerüljön. A radikális iszlamista palesztin szervezetet védelmükbe veszik, mondván, az nem antiszemita. Miközben a Hamász éppen hogy nyíltan antiszemita. De persze szerintük inkább a magyarok, illetve a magyar kormány az. Hogy is van ez?

– Korábban dolgozott is a Trump-adminisztrációnak, és a mai napig gyakran illetik a „trumpista” , valamint az „alt rightos” jelzővel. Ez negatív bélyegnek számít az amerikai hétköznapi életben?

– Tévedés, sosem dolgoztam a Trump-adminisztrációnak, noha tisztában vagyok vele, hogy a közelmúltban rólam cikkező, többnyire balliberális médiumok ilyeneket hordtak össze. Ez teljesen őrültség, valószínűnek tartom, hogy az utánam való kutakodás közben félreolvastak valamit. Igaz, 2017-ben jelent meg pár cikk, amelyben olyasvalakiként voltam említve, mint aki nemzetbiztonsági kérdésekben tanácsokat adott a Trump-adminisztrációnak, de ez két teljesen külön dolog, hiszen én egy agytrösztnél dolgoztam, és egyike voltam annak a harminc-negyven tanácsadónak, akik különböző nemzetbiztonsági kérdésekben tanácsokkal látták el a kormányzatot. De nyilvánvalóan nem az volt a lejárató cikkek lényege, hogy pontos információkat közöljenek rólam. Pedig egy ilyen információ hitelesítése a világon a legkönnyebb feladat lenne, hiszen mindenkinek a neve megtalálható a Fehér Ház honlapján, aki valaha is ott dolgozott. Az enyém nem lesz közöttük.

– És mi van a trumpista jelzővel?

– Nincs bajom vele, hiszen Donald Trumpot támogattam, illetve támogatom, és szerintem nagyszerű elnök volt, különösképpen ha a külpolitikájára tekintünk vissza. Nemzetbiztonsági szakértőként azt gondolom, Ronald Reagan óta nem volt ilyen kiváló vezetője Amerikának, noha nyilván nehéz kettejük elnökségét összehasonlítani, hisz teljesen különböző kihívásokkal néztek szembe, ugyanakkor kiállták a különleges idők példa nélküli próbatételeit. Persze értem a kérdést, nem akarok kitérni előle, de egy kicsit messzebbről indulnék. A 70-es években volt a New York Timesnak egy nagyon népszerű filmkritikusa, Pauline Kael. Amikor 1972-ben Richard Nixon földcsuszamlásszerű győzelmet aratott, olyat amilyet korábban amerikai elnök még soha, akkor Kael azt írta: nem tudom elhinni, hogy Nixon győzött, hiszen nem ismerek senkit, aki rá szavazott volna. Az amerikai politikában ez a mondat azóta is szállóigének számít, hiszen jól szemlélteti a média világának őrültségét, illetve azt, hogy a véleményformáló balliberális elit mennyire nem lát ki a saját maga által konstruált valóságból. Ha azonban elhagyja az ember ezt a szivárványszínű médiabuborékot, akkor sokkal jobb a helyzet. Persze vannak olyan kék államok is, ahol ha kiraknék egy trumpos jelképet a házamra, szó szerint felgyújtanának, de az amerikai társadalom sokkal heterogénebb annál, mint ahogy a média láttatni akarja. Ezt a tavaly novemberi elnökválasztás szoros eredménye is igazolja. Persze, 2016-ban azért más volt a helyzet, mondjuk úgy, problematikusabb volt Trump támogatójának lenni. Csakhogy eltelt négy év, ami alatt az embereknek volt alkalmunk látni, hogy a gazdaság jobb állapotban van, mint valaha, a munkanélküliség hosszú idő óta a legalacsonyabb szintre ért, a véget nem érő háborúk végre a végükhöz értek és még sorolhatnám. Trump ráadásul képes volt szembeszállni az uralkodó szélsőballal, nevén nevezte az álhírgyárakat, bizonyította patriotizmusát, az emberek pedig ezt értékelték.

– Mire érdemes Magyarországnak készülnie? Mire számíthatunk Joe Biden elnöksége alatt?

– Van néhány ország a világban, amelyik hasonló helyzetben van, méghozzá azok, amelyekben jobboldali kormány van hatalmon, illetve amelyekben a társadalom többségének még ma is fontosak a hagyományos értékek. Általában ezt a globalizmus kontra nacionalizmus vitájaként szokták jellemezni a politikai elemzők, de szerintem ez nem fedi teljesen azt, amiről szó van. Egy jó barátom, aki korábban a Fehér Házban dolgozott, ezt úgy hívta, hogy „kék zsarnokság”. Ez a koncepció elsősorban az Egyesült Államok fogalmi keretében értelmezhető, hiszen itt a kék színt jellemzően mindenki a demokratákkal társítja, de maga az elmélet messze túlnyúlik Amerika határain. Vegyük például Brazíliát és az erősen jobboldali Jair Bolsonaro elnököt, vagy Izraelt és a szintén jobboldali Benjamin Netanjahut, de idetartozik Lengyelország is. Ők mind szembemennek azokkal a nemzetközi baloldali erőkkel, amelyek istenítik a bevándorlást és az LMBTQ-közösségek agresszív nyomulását. Ezek ellen az országok ellen használják előszeretettel fegyverként a jogállamisággal kapcsolatos vádakat. A „kék zsarnokság” azonban szinte már-már őrülten ragaszkodik a saját eszméihez, másfajta véleményt vagy szemléletmódot nem tűr meg, és szinte a vallási fundamentalizmushoz hasonlít az az ideológiai vakság, amiben élnek. Biztosra vehető, hogy azoknak az országoknak nem lesz könnyű dolga Biden elnöksége alatt, amelyek nem akarnak behódolni a „kék zsarnokságnak”.