Felgyújtotta magát egy szíriai kurd az ENSZ menekültügyi hivatala előtt

Forrás: MTI2019. 10. 23. 17:14
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felgyújtotta magát szerdán egy szíriai kurd férfi az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) genfi székháza előtt – közölte a rendőrség.

A németországi lakóhelyű 31 éves férfit, aki súlyos égési sérüléseket szenvedett, helikopterrel a közeli lausanne-i kórházba szállították.

Tettének indítékai egyelőre nem ismeretesek, és súlyos állapota miatt egyelőre nem lehet kihallgatni.

A német illetőségű férfi röviddel nyolc óra előtt benzinnel lelocsolta és felgyújtotta magát, majd megpróbált behatolni az épületbe, amelyben már megkezdődött a hivatali idő. A mentők gyorsan a helyszínre értek, és megmentették a férfi életét – mondta el a genfi rendőrség egyik szóvivője, aki bizakodását fejezte ki a férfi felgyógyulásával kapcsolatban, és együttérzését tolmácsolta a családjának és a szeretetteinek.

Tekintettel az állapotára, nem lehetett őt megkérdezni, hogy miért tette, de azt gondoljuk, hogy a politikai helyzet miatt – tette hozzá a rendőrség másik szóvivője, Silvain Guillaume-Gentil.

A török hadsereg október 9-én támadást indított a szíriai kurdok ellen Északkelet-Szíriában, hogy – kihasználva az ott állomásozó amerikai alakulatok kivonását – „biztonsági övezetet” alakítson ki a határ mentén, és kiűzze onnan a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) fegyvereseit.

Október 17-én amerikai-török megállapodást kötöttek egy 120 órás tűzszünetről, amely alatt a kurd milíciáknak ki kellett vonulnia a térségből. A tűzszünet keddi lejárta előtt Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök Szocsiban újabb, 150 órás tűzszünetet hirdetett, megerősítve ugyanakkor, hogy az SF gerincét adó Népvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű kurd milíciának ki kell vonulnia a török határ melletti 30 kilométeres sávból – beleértve Tel Rifaat és Manbídzs városát is.

A török hadműveleti térségen kívül Északkelet-Szíriába szerda déltől bevonultak az orosz katonai rendőrség és a szíriai hadsereg alakulatai, hogy az orosz-török memorandum értelmében segítsék a kurdok kivonulását.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.