Olaszországban egy darabig hasonló számokkal találkoztunk, mint Dél-Koreában, viszont a római kormánynak nem sikerült időben hatékonyan föllépnie. Itáliában továbbra is nő a napi esetszám, és 9200 betegre több, mint 460 halálozás jut.
A lapunknak nyilatkozó kutató arra hívta föl a figyelmet, hogy a járványok terjedése esetén jellemző exponenciális esetszám növekedés jelent komoly veszélyt. – A lappangási idő miatt a megbetegedések száma valójában egy olyan értéket mutat, ami korábban volt valós – hangsúlyozta a szakember, aki szerint Olaszország már elérte a vuhani átfertőzöttségi szintet, de mivel nem léptek időben és elég határozottan, náluk sokkal jelentősebb terjedésre lehet számítani, mint Ázsiában.
Laikusként nem is gondolnánk mekkora jelentősége van az exponenciális növekedésnek. Amennyiben hosszabb ideig nem sikerül megfékezni az emelkedést, kirívóan magas számokhoz juthatunk. A koronavírus esetében viszont, ha sikerül az emberek közötti érintkezések számát jelentősen csökkenteni, valamint a higiéniás intézkedések betartásával a továbbfertőzés esélyét mérsékelni, jelentős változások érhetőek el.
Amennyiben száz megbetegedésről indulva naponta húsz százalékkal nő a fertőzések száma, harminc nap múlva mintegy 23000 beteg lesz. Viszont, ha csak tíz százalékos a naponkénti emelkedés, csupán 1700 megbetegedést regisztrálhatunk egy hónap után. Rendkívül sok múlik tehát a megfelelő fellépésen, és a hatóságokkal való állampolgári együttműködés mértékén.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!