Korbács helyett alkohol az el-Besír utáni időkben

Szudánban tavaly döntötték meg békés tüntetésekkel az országot harminc éven át irányító Omár el-Besír uralmát. A politikai átmenet nem zökkenőmentes, de a civil és katonai tagokból álló tanács, valamint a civil kabinet jó úton halad a reformokkal.

2020. 07. 13. 16:05
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Majd négy évtizeddel ezelőtt, 1983-ban Dzsafar Nimeiri egykori szudáni elnök iszlám jogrendet vezetett be az afrikai arab országban, jelképesen whiskys üvegeket hajigálva a Nílusba. Alig két évre rá az államfőt egy vértelen puccsban megbuktatták, ám a törvénykezés megmaradt. A Szudánt 1989-től irányító Omár Haszan Ahmed el-Besír olyannyira egyetértett vele, hogy Dzsafar Nimeiri 2009-es halálakor elődje legnagyobb érdemeként méltatta a saría bevezetését. A népharag aztán tavaly el-Besírt és, úgy tűnik, vele együtt részben az iszlám jogrendet is elsodorta.

Az ország átmeneti kormányának igazságügyi minisztere hétvégén ugyanis modern reformokat ismertetett. Ennek keretében ezentúl a nem muszlimok fogyaszthatnak alkoholt – valamint kereskedhetnek vele –, amennyiben azt nem nyilvánosan teszik. Muszlimok számára, a vallási előírásoknak megfelelően természetesen továbbra is tiltott marad az alkohol, sőt még arra is ügyelniük kell majd, hogy lehetőleg ne üljenek egy asztalnál italozókkal. Eltörölték azt a törvényt is, amely halálbüntetéssel sújtotta a hitehagyókat, tehát azokat, akik áttértek az iszlámról. Betiltották viszont a nyilvános korbácsolást, a női körülmetélést és lehetővé tették a nők számára, hogy férfi kísérők nélkül utazzanak.

A változások lélegzethez juttathatják az ország szorongatott keresztény kisebbségét, akiknek számáról pontos adatok nem állnak rendelkezésre. Miután véres polgárháború után – melynek kirobbanásában a vallási ellentéteknek kulcsszerepe volt – Dél-Szudán 2011-ben függetlenedett, a keresztények többsége az új államalakulatba került, ott ma a népesség nagyjából hatvan százalékát teszik ki. Azért nagy számban maradtak Szudánban is, különösen a fővárosban, becslések szerint a nagyjából negyvenmilliós lakosságban a keresztények aránya 2,5 és 5,4 százalék közé tehető.

Az üldözött keresztényekért harcoló Open Doors civil szervezet rangsora szerint Szudán eddig a hetedik legveszélyesebb ország volt Krisztus követői számára. Az országról szóló ismertetőjükben azt írják, mindennapos a kisebbség elleni erőszak, a templomrombolás, de még a gyerekeket is zaklatják hitük miatt az iskolákban, játszótereken. Az Egyesült Államok nemzetközi vallásszabadságot vizsgáló jelentése is évek óta arra figyelmeztet, hogy Szudánban állami szinten nyomják el a kisebbségeket, különösen a keresztényeket. Az idén közzétett elemzés viszont már örömmel nyugtázza az Omár el-Besír hatalmának megdöntése után kezdődő változásokat. Példaként említik, hogy egy keresztény is helyet kapott a politikai átmenetet levezénylő úgynevezett Szuverén Tanácsban, valamint hogy munkaszüneti napként ünnepelhetik a karácsonyt.

Hogy a nem muszlimok fogyaszthatnak alkoholt, jelképes, de fontos gesztus a keresztények felé. Főként őket célozza az is, hogy a hitehagyás már nem büntethető halállal, hiszen ilyen leggyakrabban vegyes házasságoknál fordulhatott elő. Nagy médiavisszhangot keltett például az a 2014-es eset, mikor a bíróság kötél általi halálra ítélte a muszlim Marjam Jahíát, amiért keresztény férfihoz ment feleségül. A nő gyermeket várt, így a kivégzést végül elhalasztották, később sikerült elmenekülnie az országból.

A változások másik területe a nők jogainak kiszélesítése. Ez már tavaly elkezdődött, eltörölték például azokat a szabályokat, amelyek szigorúan előírták, hogy egy nő mit viselhet, hogyan viselkedhet. A nemi szervek csonkítása különösen égető probléma, az ENSZ statisztikái szerint Szudánban rendkívül magas, 86,6 százalékos a női körülmetélés gyakorisága.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.