McConnell: A képviselőházi szavazás „a lehető legtisztességtelenebb eljárás” volt

A Donald Trump elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) megszavazása a képviselőház részéről „a lehető legtisztességtelenebb eljárás volt” – jelentette ki Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője csütörtökön a szenátusban mondott beszédében.

Forrás: MTI2019. 12. 19. 19:15
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus hangsúlyozta, hogy a képviselőházi döntés után a szenátusban tartandó per során tisztázzák és felmentik majd az elnököt a vádak alól. „Nem lehetne egyértelműbb, hogy mely döntés felel meg annak a stabilizáló és intézménymegőrző szerepnek, amiért az Egyesült Államok szenátusát létrehozták, és mely döntés árulná el ezt (a szerepet)” – mondta McConnell.

A kentuckyi szenátor nemcsak a lehető legtisztességtelenebbnek, hanem a modernkori amerikai történelem legkevésbé alapos és legelsietettebb impeachment-eljárásának is minősítette Donald Trump alkotmányos felelősségre vonását.

Álláspontja szerint az elnök ellen felhozott vádak nem felelnek meg a nagyfokú bűncselekmény vagy a vétség alkotmányos kritériumainak, és a ház szerinte csak egyszerűen egy politikai ellenfelet von felelősségre. Mint fogalmazott: a képviselőház azért szavazta meg az impeachmentet, mert nem ért egyet az elnök egyik lépésével.

A szenátor ezzel feltételezhetően arra utalt, hogy Donald Trump vizsgálatot szorgalmazott Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknél a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa, Joe Biden volt alelnök és a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiben.

McConnell azzal vádolta meg Nancy Pelosi demokrata párti házelnököt, hogy „fél” átküldeni „a hitvány munkájuk termékét”, azaz az impeachment eljárás vádpontjait a szenátusnak.

A házelnök ugyanis már a csütörtökre virradóra lezajlott voksolás utáni sajtótájékoztatóján, majd csütörtök reggel újságíróknak ismételten kijelentette, hogy egyelőre nem tudja, mikor küldi meg a felsőháznak a Donald Trump ellen megfogalmazott vádpontokat.

Csütörtök reggeli beszédében Mitch McConnell kijelentette: a demokrata többségű képviselőház „hagyta, hogy az elnök elleni pártos dühe mérgező új precedenst hozzon létre, amely még sokáig visszhangzik majd”. McConnell beszédére a szenátusban Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakcióvezetője azonnal válaszolt, mégpedig a republikánus politikus saját szavaival.

McConnell „a lehető legelsietettebb, a legkevésbé alapos és a legtisztességtelenebb eljárásra” készül a szenátusi tárgyaláson – fogalmazott Schumer.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.