Merényletet követtek el Szíria északkeleti részében

A gépkocsiba rejtett pokolgép egy autóbusz-pályaudvar és taxiállomás közelében robbant fel, tizennégy ember – közöttük kilenc polgári személy – meghalt.

Forrás: MTI2019. 11. 16. 15:21
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizennégy ember – közöttük kilenc polgári személy – meghalt szombaton az északkelet-szíriai Báb városában egy pokolgépes merényletben – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.

A gépkocsiba rejtett pokolgép egy autóbusz-pályaudvar és taxiállomás közelében robbant fel a két éve török ellenőrzés alatt lévő határvárosban – közölte Rámi Abder-Rahmán, a kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező OSDH igazgatója.

Tizennégy – más források szerint tizennyolc – ember meghalt, harminchárman megsebesültek, közöttük egyesek súlyosan.

A merénylet elkövetését eddig egy szervezet sem vállalta magára. A török védelmi minisztérium azt közölte, hogy szíriai kurd harcosok hajtották végre a robbantást.

Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egykori erőssége, Báb 30 kilométerre északra fekszik Aleppótól. Számos erőszakcselekmény, köztük több gyilkosság színhelye volt a város, amióta a szíriai szövetségeseik támogatásával a török erők elfoglalták – közölte az OSDH.

A török hadsereg az Iszlám Állam ellen folytatott hadművelet során foglalta el a várost 2017-ben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.