Moszkva és Ankara diktálja a feltételeket

A líbiai válságrendezésben részt vevő nagyhatalmak geopolitikai játszmájának legfőbb tanulsága, hogy az EU külpolitikai értelemben még csak nem is létezik – mondta lapunknak Marco Gombacci. A politikai elemző szerint az, hogy Moszkva és Ankara semmitmondó nyilatkozatok helyett a katonai erőik helyszínre küldésével vállaltak részt a konfliktusban, egyúttal arra is lehetőséget adott, hogy betöltsék az észak-afrikai országban keletkezett hatalmi vákuumot.

Orosz-török gyámkodás mellett ültek hétfőn tárgyalóasztalhoz Moszkvában a líbiai polgárháborúban szemben álló felek azzal a céllal, hogy aláírjanak egy mindkét félre kötelező érvényű tűzszüneti megállapodást, véget vetve ezzel a kilenc hónapja tartó harcoknak (képünkön az orosz és a török külügyminiszter látható). Az észak-afrikai ország déli és keleti részét ellenőrzése alatt tartó Halífa Haftár tábornok és a Tripolit ellenőrző egységkormányt vezető Fájez esz-Szarrádzs most találkozott először egymással azóta, hogy tavaly februárban Abu Dzabiban zátonyra futott a két vezető közötti hatalommegosztási megállapodása, Haftár tábornok pedig áprilisban megindította csapatait Tripoli felé. Líbiában egyébként – Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdoğan török elnök múlt szerdai találkozója eredményeként – vasárnap éjfél óta életbe lépett a tűzszünet, amit hírügynökségi jelentések szerint eddig egyik fél sem sértett meg. A moszkvai találkozó ugyanakkor azt a célt is szolgálja, hogy kikövezze az utat az országot destabilizáló válság rendezése előtt. Azt a feladatot ugyanis Berlin vállalta magára, hogy a líbiai felek külföldi támogatóit egy asztalhoz ültetve próbálnak keresni egy mindenki számára elfogadható megoldást. A berlini csúcsra akár már vasárnap sor kerülhet, de csak annyi bizonyos, hogy ebben a hónapban rendezik meg. A Twitteren ugyanakkor Németország élcelődés tárgyává vált a tárgyalásokban betöltött szerepe miatt: egyes vélemények szerint Berlin nem tesz mást, csak a kávét és az aprósüteményt szolgálja fel a törökök és az oroszok által nyélbe ütött megállapodás szentesítéséhez.

– Jelenleg egyértelműen Moszkva és Ankara a líbiai konfliktus két legfontosabb játékosa, ennek pedig egyetlen oka van: mindkét ország a katonai erői helyszínre küldésével szállt be a kőolajban gazdag országban való befolyás­szerzésért folyó geopolitikai játszmába – fogalmazott a Magyar Nemzet megkeresésére Marco Gombacci politikai elemző. A The Europe Post havilap alapítója szerint ez egyúttal magyarázat arra is, hogy az EU miért nem tud labdába rúgni, illetve saját érdekeit érvényesíteni a többi nagyhatalom mellett.

– Az uniós vezetők mást sem tesznek, mint azt hajtogatják, hogy a válságra nem lehet katonai beavatkozás a válasz, ehelyett a tárgyalóasztalnál kell rendezni azt. Csakhogy ez a Földközi-tengertől délre eső világban nem így működik – fogalmazott a Líbia-szakértő. Emlékeztetett: Esz-Szarrádzs és Haftár tábornok egyaránt katonai segítséget kért más országoktól. Erre a segélykérésre pedig előbbi esetében Ankara, utóbbi esetében pedig Moszkva válaszolt. – Az Európai Unió külpolitikai értelemben még csak nem is létezik. Azért nem szerepel a sakktáblán, mert a blokkban 27 különböző külpolitikai törekvés verseng, és még ha bizonyos kérdésekben nagy nehezen sikerül is megfogalmazniuk egy egységes álláspontot, addigra a többi nagyhatalom már rég a helyszínen van – magyarázta Gombacci. Hozzátette: az az egy dolog, amiben mindegyik tagállam egyetért, hogy egyik sem akar katonákat küldeni a Moammer el-Kadhafi 2011-es megbuktatása óta káoszba süllyedt Líbiába. Esz-Szarrádzs és Haftár ezért máshol kereste a békére felszólító nyilatkozatokon túli segítséget.

Gombacci szerint tehát az uniós országok nem tudnak többet tenni annál, mint hogy legalább a saját nemzeti érdekeiket igyekeznek érvényesíteni Líbiában. Ez pedig két tagállamnak különösen fontos, Franciaországnak és Olaszországnak. Előbbi esetében ugyanis a legnagyobb francia olajtársaság, a Total jelentős érdekeltségei diktálják a Haftár tábornokot támogató külpolitikát, utóbbinak pedig az Eni nevű olasz állami olajvállalat miatt jól felfogott érdeke az egységkormány támogatása. – Az Egyesült Államok pedig egyelőre semmilyen érdeklődést nem mutatott a líbiai válság rendezésében való részvételi szándékra vonatkozóan. Ez még könnyebbé tette Moszkvának és Ankarának, hogy betöltsék a hatalmi vákuumot – magyarázta Gombacci.