Philadelphia kikötőjében 16 tonnányi kokaint koboztak el

Forrás: MTI2019. 06. 19. 9:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizenhat tonnányi kokaint koboztak el kedden egy hajóról az amerikai hatóságok a pennsylvaniai Philadelphia kikötőjében.

A több mint egymilliárd dollár értékű rakomány lefoglalása az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb kábítószerfogása volt.

A rendőrségi akciót és eredményét a philadelphiai ügyészség jelentette be kedden este Twitteren. A hivatal közölte, hogy a hajó teljes legénységét letartóztatták, és a szövetségi hatóságok napokon belül vádat emelnek ellenük.

A hajó hétfőn érkezett Philadelphia kikötőjébe libériai zászló alatt. Kolumbiából indult május 31-én, és Panamán, valamint a Bahamákon keresztül hajózott az Egyesült Államokba.

A hajózási vállalat közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy mindenben együttműködik az amerikai rendőrséggel és a kábítószer-ellenes hivatallal (DEA).

A szövetségi hatóságok szerint az országba csempészett kokain legnagyobb része Kolumbiából származik.

Az Egyesült Államok keleti partvidékén az elmúlt hónapokban több alkalommal füleltek le kábítószer-csempészeket. Márciusban, szintén Philadelphiában különlegesen kiképzett kutyák szagoltak ki egy mintegy 540 kilogrammos kokainszállítmányt.

Februárban New Yorkban a vámosok szintén kokaincsempészeket fogtak el: a metropolisz kikötőjében szárított gyümölcsök közé rejtve bukkantak 1450 kilogramm kábítószerre.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.