Tárgyalást kezdeményez az EMSZ az RMDSZ-szel a választásokról

Az Erdélyi Magyar Szövetség a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel tárgyalást kezdeményez a parlamenti választásokról.

Forrás: MTI2020. 10. 02. 15:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csomortányi István elmondta: ugyan politikai szövetségben indultak a választásokon, de a román választási törvény értelmében külön kellett elkönyvelni az eredményeiket. A jelöltjeikre leadott mintegy 43 ezer szavazattal 6 MPP-s, 4 EMNP-s polgármesteri mandátumot szereztek, és további öt független polgármester nyert mandátumot a támogatásukkal. (Négy évvel ezelőtt az MPP 15 polgármesteri tisztséget nyert, kettőt az EMNP-vel közösen) Azt is közölte, hogy az EMNP 180 MPP pedig 130, az helyi önkormányzati képviselői mandátumot szerzett. (Négy évvel ezelőtt az EMNP-nek 207, az MPP-nek 158 képviselője volt a helyi testületekben.)

Mezei János hozzátette: míg négy évvel ezelőtt az RMDSZ-szel kötött egyezség növelte a mandátumaik számát, a mostani eredményeket „jelentős politikai ellenszélben”, saját erőből érték el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.