Zárlat alatt ünnepelnek a muszlimok

Hiába ér véget a böjti időszak, számos muszlim országban zárt ajtók mögött kell maradniuk az embereknek.

2020. 05. 23. 11:07
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szaúd-Arábia hivatalosan is bejelentette, hogy a mai az utolsó napja a ramadánnak, holnaptól, május 24-étől vége a lemondásokkal teli időszaknak, elkezdődik az íd al-Fitr ünnepe. Ezt az iszlám világban hagyományosan rokonlátogatással és utcai ünnepségekkel szokták megülni, az egy hónapig tartó önmegtartóztatást követően hatalmas lakomákat csapnak, ám a koronavírus hatásaként erről most szinte mindenkinek le kell mondania. Szaúd-Arábiában épp a mai nappal vette kezdetét a május 27-éig tartó teljes zárlat, hogy megakadályozzák a vírus terjedését.

Ezt a lépést számos más ország is megtette, hiszen az íd al-Fitr egyike a nagyon kevés hivatalos iszlám ünnepnek, amikor hagyományosan nem dolgozik senki, Törökországban például milliók utaznak egy rövid tengerparti nyaralásra, a tömegek mozgását elkerülendő Ankara is a zárlat kihirdetése mellett döntött. Ugyancsak elmaradnak a közös, rengeteg ember részvételével tartott imák, legalábbis azokon a helyeken, ahol nagy tömegben élnek muszlimok, és kijárási tilalom van érvényben. A legtöbb országban ugyanakkor megmaradt az ételosztás hagyománya, amely nagy segítséget nyújt a legszegényebbeknek ezekben az országokban. Az eredeti másfél évezredes hagyománynak megfelelően az emberek a lakomán nem fogyasztják el az összes ételt, hanem önmérsékletet tanúsítanak, és kiosztják a maradékot a koldusoknak. Ezt manapság segélyszervezetek végzik el, s ingyenes egységcsomagokat visznek el a rászorulóknak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.