Tízéves a magyar református egység

A Kárpát-medencei reformátusok május 18-án egynapos fesztivállal ünnepelik meg, hogy 2009. május 22-én újra egyesült a trianoni határok által szétszabdalt Magyar Református Egyház.

A jász, kun és békési származásúakon kívül bukovinai székely reformátusokat is találunk a Délvidéken. A Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöki székhelye ma Dél-Bánságban, a Pancsova városhoz tartozó Hertelendyfalván van. A falu magyarságát a XIX. század végén a bukovinai Andrásfalváról telepítették át; nemesen egyszerű templomocskájuk a legnagyobb szerbiai kőolaj-finomító árnyékában a magyar reformátusság déli végváraként bújik meg. Azazhogy csak majdnem végvárként, hiszen Belgrádban is van gyülekezet, bár oda néhány éve már szerbek is járnak, így a prédikáció ott már kétnyelvű – tudtuk meg Halász Béla püspöktől.

Szintén a Bánságban található Torontálvásárhely, ami nevét Hódmezővásárhelyről kapta, mivel legtöbb telepese onnan érkezett. A falu párját ritkítóan ékes és impozáns – 52 méter magas és 1200 férőhelyes – klasszicista temploma a bánáti róna közepén magasodik. Valaha a falu a katonai határőrvidékhez tartozott, ezért a 18 és 60 év közti férfiaknak minden reggel fél nyolckor névsorolvasásra kellett menniük a templomba. A mostani templom elődjét el is nevezték „halbak”-nak, miután „halb acht” németül fél nyolcat jelent; a reggel fél nyolcas harangozás pedig egyedülálló szokásként máig megmaradt.

Magyarittabé templomának kovácsoltvas kapuja

Egy-két később áttért közösség is színesíti a délvidéki reformátusság tablóját. A szerémségi Maradék és Nyékinca eredetileg tisztán katolikus magyarságából a múlt század fordulóján azután lettek sokan reformátusok, hogy egyházi elöljáróiktól – különösen a horvátosító szándékú Josip Strossmayer katolikus püspöktől – sorozatosan durva elutasításban részesültek, amikor anyanyelvű szentbeszédet kértek. A maradékiak, amint megkapták a magyar lelkészt, rögtön elkezdték építeni új templomukat, ahol a gyerekek magyar nyelvű oktatása is elindulhatott. Nem véletlen tehát, hogy a Szerémségben ma is a maradéki a legerősebb magyar közösség, ahol 37 év szünet után újra lett magyar óvodai csoport és iskolai tagozat – természetesen szoros kapcsolatban a református egyházzal. Az ezredfordulón pedig, évtizedekkel az után, hogy a településen bármilyen magyar civil szerveződés vagy iskolai oktatás lett volna, Nyékincán is feléledt a parázs a hamu alatt.

Halász Béla püspöktől megtudtuk azt is, hogy bár az ottani reformátusok kihaltak, az egyház épületében havonta tartanak istentiszteletet, az újjáalakult Petőfi Művelődési Egyesületben pedig néptánc-, népdalkör és anyanyelvápoló foglalkozás fogja össze az egyik legfélreesőbb magyar szórványközösséget.A falusiakon kívül tipikus városi egyházközségek is létrejöttek a Délvidéken. Zombor, Újvidék és Pancsova gyülekezeteinek tagjai sokfelől költöztek oda az ország különböző tájairól. Pancsova gyülekezetének nevezetessége, hogy állítólag Jókai Mór indította el a közadakozást, hogy megszerveződhessen; a templom mellett, a Keresztyén Ifjúsági Egyesület egykori épületében ma a város magyar művelődési egyesülete működik. A Bánságban maradva: Nagykikindán áll a legkülönlegesebb szecessziós, míg Nagybecskereken talán a legkecsesebb neogótikus templomépület az egész Délvidéken. Szabadka városa pedig két Kálvin-szoborral is büszkélkedik: az egyik a református templomban, a másik az evangélikus templom előtti parkban áll. Ellenben Újvidéken nagy a baj: az ottani szakadár lelkész a város mindkét református templomában évek óta akadályozza a hitélet normális gyakorlását. Örömteli fejlemény viszont, hogy Zentán egyre izmosodik a református leányegyházközség, Módoson pedig egy régi sváb parasztház megvásárlásával tíz éve imaházat hoztak létre, amelyben istentiszteleteket és anyanyelvápoló foglalkozásokat is tartanak. Az alkalmakon a magyarok felekezettől függetlenül örömmel vesznek részt, hiszen végre magyar szót hallhatnak – akárcsak például a Delibláti homokpuszta közepén, Fejértelepen, a csöppnyi imaházban.A XVIII. század végétől a második világháború végéig német reformátusok is számosan éltek a Délvidéken, a kalapos király uralkodása alatt ugyanis német protestánsok is betelepülhettek. Így jött létre a XVIII. század végén Bácskában négy vegyes református–evangélikus német község, például Torzsa és Újverbász; valamint négy tisztán evangélikus és egy tisztán református falu, az utóbbi: Újszivác. A németek egykori jelentőségét mutatja a helyi egyházi életben, hogy a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban 1920 után megalakult református egyházmegye első főesperese Torzsa lelkésze, Klepp Péter, első főgondnoka pedig Kurcz Henrik lett. (Klepp Pétert követte majd a helyi egyház élén a legendás püspök, Ágoston Sándor.) Ám a svábokat 1944-től innen is kitessékelték, azóta templomaik szomorúan osztoznak az elüldözött közösségek épületeinek sorsában. Elég Cservenka, illetve Ó- meg Újszivác templomaira utalni: az elsőt lerombolták, a második romosan áll, a harmadik pedig funkcióját vesztve a felismerhetetlenségig át lett építve. Torzsa és Újverbász templomának szerencsésebb sors jutott. A torzsait hatvan év elhagyatottság után átadták a helyi pravoszláv egyházközségnek; az újverbászi templom felújítása pedig a közelmúltban kezdődött el, és jelenleg is folyik.A ma már sajnos inkább csak múlt időben említhető németeken kívül kuriózumként még egy-két cseh ajkú gyülekezetet is találunk Szerbiában. A Dél-Bánságban, Nagyszereden még mindig él néhány cseh hívő, akik lelkész híján vasárnaponként egészen a közelmúltig kétszer is összejöttek imádkozni, énekelni; a prédikációkat könyvből olvasták föl.

Az évforduló apropóján ezt a kevésbé ismert egyházrészt, a délvidékit mutatjuk be.