Végül a kevéssé ismert angol Vivien Leigh mellett döntött, mert úgy érezte, hogy a híres színésznők korábbi szerepei csak beárnyékolnák a történetet. Leigh akkoriban Laurence Olivier szeretője volt, miközben egyikük sem vált el korábbi párjától, így a stúdió – megelőzve a második Scarlett feláldozását a közerkölcs oltárán – megtiltotta nekik, hogy találkozzanak a forgatás alatt.
Rhett Butler szerepének eljátszására mindenkinek Clark Gable jutott először eszébe, ő azonban karriergyilkosságnak tartotta a szívtipró megformálását, és kitartóan ellenállt a felkérésnek. Az Elfújta a szélre afféle női filmként tekintett, nem beszélve arról, hogy Rhett szerepében nem szeretett volna a vásznon sírni. Selznick végül egy igen csinos összegről szóló csekkel tudta meggyőzni a vonakodó sztárt.
Az Elfújta a szélhez számtalan „leg” fűződik, majdnem minden szavazáson a legjobb filmek között tartják számon, és az inflációval kiigazítva ez minden idők legtöbbet jövedelmező alkotása is. A film összesen 15 Oscar-jelölést kapott, és tíz aranyszobrocskát el is nyert, amit csak húsz évvel később múlt felül a Ben Hur.
A Mamát játszó Hattie McDaniel volt az első afroamerikai, akit Oscarra jelöltek, és meg is kapta a díjat. Gable és Leigh legendás csókjelenete „minden idők legjobb filmes csókja”, a film végén Rhett Butler szájából elhangzó „Frankly, my dear, I don't give a damn” (Őszintén szólva kedvesem, fütyülök rá!) mondat pedig az Amerikai Filmintézet szavazásán minden idők legjobb filmidézete lett. Az ominózus mondat a harmincas évek erkölcsi cenzúráján fennakadt ugyan, de végül a bemutató előtt másfél hónappal a cenzorok mégis rábólintottak és engedélyezték minden további használatát is akkor, ha „elengedhetetlen és szükséges egy történelmi tényeken vagy folklóron alapuló jelenet megfelelő történeti ábrázolásához”.
