időjárás 4°C Stefánia 2022. november 28.
logo

Félő, hogy lassan elsüllyedünk a langymeleg puhaságban

Zorkóczy Zenóbia
2020.06.21. 08:00

Van nálunk – nem a választott, hanem a kiszabott országunkban – egy híres étel, a puliszka. Hozzá pedig egy hírhedt mondás, hogy „a puliszka nem robban”. Mi ezt már jól ismerjük az átkosból, de sajnos a vírus által teremtett helyzetben újból puliszkát vizionálok: pufogó, jó nagy, lapos, robbanni nem tudó puliszkát.

Attól is félek, hogy lassan elsüllyedünk ebben a jó langymeleg puliszkapuhaságban.

Nagy nehezen elfogadtuk, hogy betuszkoljanak és fogva tartsanak a lakásunkban. Kezdetben még vagyonnyi pénzt is fizettünk a kijárási tilalom megszegéséért. Mostanra már olyan szintre jutottunk, hogy ki sem akarunk menni az otthonunkból. Megszoktuk.

Elrontott külső világ

Két hónapja süt az áldott nap, a természet elvégezte megújulási projektjét. A madarak olyan szorgalmasak, hogy már egy új, életerős generációnak adtak életet. Kicsinyeik csipognak, próbálkoznak, ugrándoznak, bontogatják a szárnyaikat.

Még ezek a szarházi csóré csigák is megszaporodtak, akiket a nyugati országokból kaptunk ajándékba. Szeretik nálunk, mert tudják, hogy a székelyeknek jó földjük van, hát kéretlenül is élvezik. Nem mint mi, akik nagyon visszafogottakká váltunk a láthatatlan vírusoktól való félelmünkben. Mindjárt kitúrnak a földjeinkről, ha nem vesszük fel a harcot ellenük.

A medve honfoglalását már nem ecsetelem, nem akarom elriasztani a drága magyarországi testvéreinket attól, hogy meglátogassanak. Ó, legalább ők jönnének a sok idegen betolakodó helyett!

Szóval, míg minden lény igyekszik újrateremteni magát, új helyeket elfoglalni és mozogni, addig az ember két hónap után bedugult a saját házába. Nincs már vágya, akarata kimenni a saját maga által teremtett, elrontott külső világba.

Visszatérve a mondandómra: itt annyira súlyossá vált ez a barlanglakói helyzet, hogy ez már kész dráma. A dráma kitölti az életünket, tehát színházba se akar menni senki. Hősiesen hirdetik a színházak és színészeik az interneten, hogy Gyere színházba! Nem mersz! Képzelheti a kedves olvasó, hogy itt nálunkfelé mekkora lehet a félelem! Erre a korszakos felhívásra a fészbukon ezt olvasom, hogy neten megnézhető az előadás. Mert úgy kényelmesebb és pénzbe se kerül. Hát igen, a kedves publikumot a vírus idején hozzászoktatták az ingyenes képernyős előadásokhoz, ezért nem akarnak ezen változtatni.

Másik példa. Újabban a Rigó Jancsi sütis bolt is házhoz megy, mert a régi vendégek már nem akarnak cukrászdába járni, pedig ez már lehetséges. Kihangosítva gyönyörű dal hangzik az autóból, ahogy végigmegy a falvak utcáin: Jaj de jó a habos sütemény. Erre a régi, közkedvelt slágerre sem lágyul meg senkinek a szíve, pedig olyan bájos a helyzet, mint a háború után lehetett. Kukucskálnak az ablakból az emberek, majd lemondanak az élvezetről, mert az veszélyes, és különben is két hónapja már ezt teszik.

Ágyból hallgatott ige

A papok is elkeseredtek. Nyájukat nehéz összeterelni, egyrészt a törvények miatt, másrészt mert úgy ellustultak az emberek, hogy a pizsamát már le sem akarják vetni. Bűntudat nélkül vallják meg bűnös vágyaikat, hogy milyen jó lenne, ha továbbra is lehetne otthonról hallgatni az istentiszteletet vagy a misét, mert közben tudná végezni a dolgát, ebédet főzni, rántást keverni, vasalni, miegymást. Azt is bevallották a drága hívek, hogy sokkal könnyebb, ha nem kell felöltözni, kiöltözni, hanem ébredés után kényelmesen az ágyból lehet hallgatni az igét, míg elkortyolgatják a reggeli kávécskájukat.

Szóval, most már minden házhoz megy, minden kiszolgálja az embert. A legtöbb dologért már nem kell erőfeszítést tenni. Bármit megrendelhetsz, mindent megkapsz. Tulajdonképpen nincs is szükséged a külvilágra. Két hónapig barátok nélkül is kibírtad, most minek is találkozz bárkivel?

Mindezekről valahogy újból a puliszka jutott eszembe, az, hogy a világ valószínű átvette ezt a furcsa hagyományt, és nem akar robbanni. Nem akar felrobbanni.

A te gyermeked mi lesz?

Azt is mondhatnám, hogy mindegy a felnőtteknek, ők már úgyis bepuliszkásodtak, s csak pufognak, nekik már annyi.

De mi lesz a gyermekeinkkel? A lábuk elcsökevényesedik, ujjaik összenőnek, szemük kisül a sok képernyőnézéstől. Sárgák lesznek, petyhüdtek és ráncosak, mint az idegen bolygókról szóló filmekben vizionált zombik.

Ó, Dávid szobra, ó, európai szépség, csodás alak! Mivé fogsz silányulni?

Szomszédom gyermeke mondja, tudós lesz a barlangjában, autókat tervez a franciaágyában, az alkatrészeket megrendeli és kihozzák neki.

Barátnőm lánya író lesz – ahhoz sem kell kimenni, otthonról gépelve fejlődik.

A te gyermeked mi lesz, ha elsorvadnak az izmai az ágyban fekvéstől? Ágyban fekvő guru, aki neten irányítja a világot?

Szóval, gyerekek, tudom, hogy kényelmes, hogy most már mindent az ajtódig szállítanak, a leglehetetlenebb dolgokat is elviszik neked, csak ne mozdulj ki otthonról, de a végén olyan puhány leszel, hogy nem tudod megvédeni a hazádat, a házadat.

Barlanglakóvá vált puliszkanépség, menj ki a fényre, nézz szét, ismerkedj, sétálj, autózz, hívj meg engem gyermekelőadást tartani a szabadba (ez itt a reklám helye). Focizz, tollasozz, csónakázz, mindegy, csak mozogj!

Ne legyetek puliszkák, mert a puliszka csak enni jó!

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.