Bemutatták Visky András Pornó – Feleségem története című darabját a Gyulai Várszínházban

Visky András Pornó – Feleségem története című dokumentumjátékának bemutatója nyitotta meg tegnap Gyulán az Erdélyi hetet. A darabot a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciójaként állította színpadra Árkosi Árpád rendező az 57. nyári színházi évad keretében. Az alapművet a szerző családi drámája ihlette, amely a román rendszerváltó forradalom évéhez kötődik.

„A politikai pornográfia hatálya alól egyikünk sem vonhatja ki magát, a vak is látja, mi történik: nem elég a szavazatunk, sohasem elég, a testünk is kell, a gondolataink, a lelkünk, a hálószobánk. Életünk legintimebb terei sem kivételek, nincs mentség, az ágyban mindig hárman vagyunk, te, a szerelmed meg az ország jóságos vezetője” – olvasható a dokumentumjáték ajánlójában, amelyet maga a szerző, Visky András fogalmazott meg.

A színmű történetében, amely 1989 októberében kezdődik, a diktatúra nem kivételes állapot. Az érintettek szerint az a kivételes, ha nincs. Hiszen nem arra nem kapunk magyarázatot, miért van diktatúra, hanem arra, miért nincs, amikor éppen nincs.

A szereplők egyike, a színésznő nyomozati anyaggá válik. „Ráállnak”, megfigyelik. Pedig nem is tesz semmi rendkívülit, csupán előadásokat tart koszos utcagyerekeknek, és ehhez nem kér engedélyt. Ám ha kérne, akkor is célszeméllyé, céltáblává válna. Nyilvános produkciói tömegeket mozgatnak meg, emberek sokasága hoz ilyenkor ajándékokat, ételt a nehéz sorsú nebulóknak. Ők is veszélyforrássá válnak. Összejöveteleiket államellenes összeesküvésnek minősítik.

A színésznő és társa, Anti, a rendszer fenntartóinak szemszögéből a kapitalista imperializmust dicsőíti a nyílt utcán: darabjuk egy Smith nevű angliai házaspár mindennapjairól szól. A színésznő poloskát kap lakásának tetőterébe, de mivel ettől sem ijednek meg, nem kezdenek el félni, előbb az alezredes fiát teszik el láb alól, kergetik öngyilkosságba, majd az asszonyt is, magzatával együtt. Áldozatok lesznek, nem hősök. A színésznő párja, Ember küldetése a Megváltóéhoz hasonlatos, a mélybe zuhan a magasról, a színésznő istenanyai tisztaságából ébred rá a valóságra. Szerepeikből mindketten kilépnek, csupán a kontúrjaikat hagyják hátra, fehéren egy fekete alapon. Makulátlanul a bűnös világban. Marad a szerzői és a rendezői kérdésfelvetés: vajon hány ember a gyilkosa az öngyilkosnak?

A nézőt, a román diktatúra „bohócait” félrevezetik, legfőképpen a világosító, aki mindent lát, minden mozdulatra odafigyel, megmutatja, mikor ki a gyanús, a veszélyes elem, ki az, akitől meg kell szabadulni. A Pornó című darabban a publikum nem csodálkozhat meztelen színészeken. Csupán a meztelenséggel szembesül, a politikai pornográfia tobzódásával. Mert a Pornó nem filmcím, a Pornó fedőnév. Nem fedi el a valóságot, de feltakarja és megerőszakolja azt. A diktatúra az Ember temetésén omlik össze, fenntartói amatőrként lepleződnek le. A felszabadulás mégsem jön el, a múlt vétkei mindenkit magával rántanak a megsemmisülésbe…

Visky András és felesége a harmadik gyermekét várta 1989-ben. A magzat viszont úgy döntött, nem jön a világra. Belehalt édesanyja testébe. Az abortusztilalomra hivatkozva az orvosok nem segítettek az asszonyon. A házaspár megértette: a diktatúra a test felett is uralkodik, nem elégszik meg a lélek megnyomorításával. A gyönyörű nőből két lábon járó koporsó lett, a borzalmak borzalma. Ők maguk próbálták megértetni a kicsiny emberrel, hogy el kell mennie. Mert az élőknek az élők között a helye, a holtakénak a holtakkal.

Az új élet a forradalommal együtt, karácsonykor érkezett volna. De a szent ünnep a gyermekhalált hozta el a szülőknek, nem a születést. A szerzőt ekkor már a rendszer ellenségeként tartották nyilván. Belügyminisztériumi szobákba zárták, otthonát feldúlták, beszélgetéseiket lehallgatták, folyamatosan a nyomában jártak. Visky András és felesége húsz éven át cipelte magával ezt a drámát, amelyből a budapesti Nemzeti Színház felkérésére lett színmű. Az író úgy véli, meg kell szabadítanunk sejtjeinket a diktatúrától, ki kell beszélnünk magunkból, hogy ne éljünk folyamatosan diktatúrafüggőségben.

A Gyulai Várszínházban Árkosi Árpád rendelt kegyetlen jelképeket a személyes tragédiához. A koszos gyermekek ebben az értelmezésben elhasznált cipők, majd forradalmi jelképek, géppuskagolyókká válnak a forradalom napjaiban. Bár a darab lehetőséget teremt a többszereplős feldolgozásra, ezúttal ketten jelenítik meg a figurákat: Imre Éva és Sinkó Ferenc. Visky Andrásnak csak a hangját halljuk. Időnként a díszletmozgatók is belépnek spicliként a produkcióba.

A dokumentumjáték gondolatsorait Cári Tibor egészítette ki zeneszámaival, így nyugodtan említhető társszerzőként, hiszen épp azt teremtette meg a muzsika erejével, ami szavakkal kifejezhetetlen. Ugyanezt tette Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező és Sinkó Ferenc, aki a színpadi mozgás koreográfusa. A darab tökéletes csapatmunkaként állt össze, megdöbbentő erővel hat.

VISSZATEKINTÉS

A Pornót több helyen is játszották már. 2011-ben a budapesti Nemzeti Színházban felolvasó-színházi előadásként, 2012-ben a Théâtre de l'Odéon tűzte műsorra. Ugyanebben az évben a chicagói Theatre Y-ben is színre vitte Patkó Éva. 2016-ban maga a szerző rendezte meg a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatában, tavaly Răzvan Mureșan a kolozsvári román teátrumban. Kolozsvári magyar bemutatóját ősszel tartják, amennyiben a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi.