Kádár Tamás nem egy interjúban kifejtette, hogy a Sziget – miként a legtöbb nagy fesztivál – elsősorban a kora huszonéves korosztály megszólítására törekszik, hiszen egy rendezvény számára kulcskérdés, hogy képes-e megfiatalítani a közönségét. Éppen ezért láthatjuk azt minden évben, hogy amikor bejelentik a fellépőket, az idősebb nemzedék egymásra licitálva vallja meg a Facebook kommentmezőjébe, hogy egyetlen nevet sem ismer, noha általában nem kevés A kategóriás előadót hívnak. Én igyekszem követni az aktuális könnyűzenei trendeket és nem csak az általam preferált műfajokban, azonban idén magam is csatlakoztam a boomerek táborába, amikor nyilvánosságra kerültek a fellépők, erősen felhúztam a szemöldököm, hiszen két kezemen meg tudtam számolni, kiről hallottam korábban. Aztán persze kiderült, hogy az én készülékemben van a hiba, a többségük ténylegesen világsztár.
Country, hip-hop és kortárs pop a Sziget idei line-upjában
A headlinerek közül egyedül Post Malone-ra kaptam fel a fejem. Az amerikai rapper korábban járt már Óbudán, akkor azonban még a hip-hop műfajában mozgott, ezért nem izgatott, de aztán egyre inkább elmozdult a rock irányába.
Ennek a kicsúcsosodása az Ozzy Osbourne-nal közösen előadott Take What You Want, ami szerintem nem csak az amerikai énekes legkiválóbb száma, hanem A sötétség hercegének az életművében is előkelő helyet foglal el.
És bár nem szokta játszani, talán most, hogy az év legfontosabb könnyűzenei eseménye a Black Sabbath búcsúkoncertje volt, remélem, fel is veszi a repertoárba. Post Malone egyébként nemrég egy country albummal jelentkezett, így valószínűleg alapvetően is a gitáralapú dalai dominálnak majd.
Post Malone-nal szemben ASAP Rocky nem váltott műfajt, az egyik legnépszerűbb hip-hop előadó jelenleg, viszont előbbivel ellentétben le is mondta a fellépését, ami nagy érvágás lehetett a szervezőknek, hiszen az idei év talán legnagyobb sztárja lett volna. Viszont a helyette érkező Kid Cudi sem ismeretlen ebben a közegben, ugyan én az életben nem hallottam róla, de van olyan dala, amit a Spotify-on egymilliárdnál is többször játszották le és csomó másik tétele is karcolja ezt a bűvös mérföldkövet, így valószínűleg nem lesz néptelen a nagyszínpad előtti terület.
Shawn Mendes neve ezzel szemben már ismerősen csengett, 2018-ban volt már a Hajógyári-sziget vendége, még a kora esti órákban lépett fel a nagyszínpadon, azóta azonban a kanadai dalszerző énekes még népszerűbbé vált, így akárcsak az osztrák Frequency Fesztiválon, nálunk is a headliner pozícióját tölti be. A sikerének kulcsa valószínűleg ugyanabban rejlik, mint Ed Sheeran esetében: egy szerény, kedves srácnak tűnik, aki noha szupersztár és stadionokat tölt meg, mégis simán el lehet hinni róla, hogy a koncertek után kedélyesen elsörözget a rajongóival, akik úgy érzik, egy közülük. És hasonlóképpen kicsit melankolikus, romantikus számokat ír, nem durvul, de szerencsére nem is túl csöpögős. Mondhatni, ki van mérve patikamérlegen, miként lehet a legszélesebb közönséget megszólítani és működött a képlet, a rendezvény sajtótájékoztatóján elmondták, hogy a legtöbb napijegy eladását ő generálta.
Szintén a pop világából érkezik Charli XCX, de valószínűleg kevesebb hangszert cipel a színpadra, legalábbis ha belenézünk az idei Coachella Fesztiválon adott koncertjébe – ahol egyébként az adott napon a második legnagyobb sztárnak számított a Green Day mellett –, akkor vaskos elektronikus zenei alapokra énekel a frissen befutott előadónő. Korábban még nem találkoztam a nevével, de állítólag nagyot ment a legutóbbi albuma, az azon szereplő, Billie Elish-sal előadott Guess című slágerét a Spotify-on közel 700 milliószor játszották le, szóval tagadhatatlanul nem kispályás. És szintén fekete folt volt számomra a kolléganőjének a neve, Chappell Roan is, de nem véletlenül. Bár az idei angol Reading Festivalon is headlinerként lép fel, alig két éven belül futott be, ráadásul mások mellett azzal keltett feltűnést, hogy nőként drag queenként áll színpadra – fogalmam sem volt róla, hogy ezt így is lehet játszani – és hatalmas rajongóbázisa van az LMBTQ-közösségben.
Egyébként a Lollapalooza történetének a legnagyobb nézőseregét vonzotta tavaly, noha a délutáni órákban koncertezett, szóval az ő esetében sem lehet olcsó Jánosnak nevezni a Sziget Fesztivál szervezőit.
Utóbbiaknak egyébként borzalmas szokása, hogy az utóbbi években kötelező jelleggel leszerveznek szombat estére egy elektronikus zenei előadót, olyan nevek váltották egymást a közelmúltban, mint David Guetta vagy Martin Garrix, idén ezt a szerepet Anyma tölti be. Miután idáig nem terjed a tudományom, inkább a hivatalos marketingszövegből idézek: ,,A Tale Of Us és az Afterlife alapítójaként Anyma Matteo Milleri egy egyedülálló világot teremt, ahol a DJ-zés, futurizmus és kreatív irányítás egyetlen, lenyűgöző élménnyé olvad össze.” Ezt az élményt nem szeretném megtapasztalni, de hajlandó vagyok elhinni, hogy
nem egy olyan közönséges veretésre lehet számítani, mint a fent említett igencsak kommersz kollégái nyújtottak korábban.
Azonban miként azt megszokhattuk, nem feltétlenül a nagyszínpadon és a kiemelt műsorsávban érdemes izgalmas előadókra vadászni, ez idén sincs másként. Szerencsére rockzenészek is szép számmal érkeznek, ezeket egy külön sorozatban el is kezdtem összegyűjteni, így most csak álljon itt egy felsorolás a teljesség igénye nélkül. Fellép a nu metal kulcszenekara, a Papa Roach, amely simán nagyszínpadot érdemelt volna, hiszen a jelenlegi, a debütáló albumuk 25 éves jubileumi turnéjuk során nagyobb helyszíneket töltöttek meg szerte a világban, mint valaha, a júniusban a Budapest Parkban adott koncertjük után máris visszatér a Palaye Royale, de akárcsak ők, szintén az emo-punk világába tartozik a brit énekesnő, RØRY is. Ezzel szemben Call Me Karizma a pop-punkot trappel vegyíti, míg a búcsúkörútját járó svéd Refused a hardcore punkot képviseli, de Óbudára látogat a feltörekvő francia rockformáció, a Last Train is, a Hannabie pedig a japán metálból nyújt ízelítőt.
Az egyik legnagyobb visszhangot azonban valószínűleg a Kneecap fogja kelteni, erről már jó előre gondoskodtak, amikor több alkalommal antiszemita Hamász-párti megnyilatkozásokat tettek, éppen ezért valószínűleg sokan már csak azért is megtekintik őket, hogy vajon újfent botrányt okoznak-e.
Több német fesztiválról kitették emiatt az ír hip-hop formáció szűrét, de mások mellett Csehországban és Angliában felléphettek hasonló rendezvényeken, szervezőfüggő tehát, kinek mi fér bele, a Sziget a szólásszabadság jegyében egyelőre nem bontott velük szerződést, de azt ígérték, figyelemmel kísérik, mi történik a koncertjük alatt. Egyébként tavaly mutatták be a róluk szóló Kneecap című életrajzi filmet, az alapján végtelenül egyszerű srácoknak tűnnek, akiknek a politikai kinyilvánításait nagyjából annyira lehet komolyan venni, mint Pogány Induló esetében. Utóbbi egyébként a nagyszínpadon veszi el a műsoridőt a rocksztárok elől, de ilyen időket élünk.
Borítókép: Látogatók a tavalyi Szigeten (Forrás: Sziget Fesztivál)
