Magyarországon nem lehet egyszerű koncertszervezőnek lenni, a közönség nem teljesen követi a nemzetközi trendeket, mindezt idén a Budapest Parkban két alkalommal is megtapasztalhattuk. Míg az amerikai keresztényrock banda, a Skillet a turnéja során több helyen ezerötszáz fős klubokat vett célba, addig a pályájuk legnagyobb önálló európai koncertjét adták a méretes szórakozóhelyen. Ezzel szemben a skót Biffy Clyro, noha volt már headliner Anglia legnagyobb metálrendezvényén, a Downloadon, nálunk valószínűleg kellemeset nosztalgiáztak a kezdeti éveiken a szellős közönség látványán; még a legnagyobb slágerek alatt is be lehetett sétálni a második sorba anélkül, hogy bárkinek kilöktük volna a kezéből a sört. És nem lehetett megjósolni azt sem, hogy az Avenged Sevenfold milyen fogadtatásban részesül, a hazai debütálásuk komoly csalódást jelenthetett 2018-ban a VOLT fesztivál szervezőinek, amikor, bár főfellépők voltak, kis túlzással épphogy ördögszekerek nem kóricáltak a soproni Lővérekben a koncertjük alatt. Nem is siették el a visszatérést Magyarországra, most azonban telt ház előtt játszhattak a Budapest Parkban, ami minimum tizenkétezer eladott jegyet jelent.

Utóbbihoz hozzájárulhatott a Palaye Royale is: itthon a legtöbben nem igazán kíváncsiak az előzenekarra, csütörtökön azonban már a kora esti órákban elkezdett bedugulni a nézőtér. Az együttes nagyon szereti Magyarországot – a festőként is alkotó dobos képein is visszatérő elem Budapest látképe –, és a szimpátia kölcsönös, 2022 óta az ötödik alkalommal látogattak hozzánk, volt, amikor tizenkét hónapon belül háromszor is jártak itt. A banda egyébként saját magát az úgynevezett fashion-art rock műfajába sorolja, jelezve, hogy ugyanolyan fontosak számukra a külsőségek, mint maga a zene, de valószínűleg csak nem akarnak az emo skatulyájába kerülni, pedig nincs abban semmi kínos.
Jól érezhető a dalaikon, hogy a My Chemical Romance-en vagy a The Usedon szocializálódtak, magabiztosan hozzák az említett klasszikusok vehemenciáját, csütörtök estig azt is hittem, hogy nem lehet őket megunni. De míg korábban az énekes úgy viselkedett, mint aki különböző pörgetőkkel él, bebizonyítva, hogy hátrafelé szaltózva is lehet tisztán énekelni, addig most eleinte úgy festett, mint aki épp kijött az elvonóról. Kifejezetten enerváltan indult a koncert, viszont
félidőnél feltámadt, mint a főnixmadár, a régi formáját hozva bevágódott a közönség közepén úszó gumicsónakba,
fel-alá ugrált, majd mire kettőt pislogtunk, véget is ért a rövidre vágott koncert. Még az általában a fináléra tartogatott Lonely is elmaradt, noha az egy akkora emohimnusz, hogy nem lehet megnézni a videóklipjét anélkül, hogy a YouTube ne kérdezné meg, nincsenek-e önkárosító gondolataink.