„Védeni kell a magyarságunkat és normalitásunkat”

Toót-Holló Tamás a Cédrus Művészeti Alapítvány kiadásában megjelent könyvének borítóján egy napfelkelte látható, a kép pedig nem akárhol készült, hanem a Pilisszántón, a Csillagösvény tetején, épp a Ziribár-nyereggel szemben, ahonnan őseink ezeréves tájolása alapján lehet megcsodálni a fény születését december 21-én, a téli napfordulókor. Nem véletlenül szerepel ez a fénykép a borítón, hisz a könyv is a fény születéséről és megmaradásáról szól, amely egy rendkívüli irodalmi kísérlet, hiszen a szerző a magyar őshit egyik mítoszát próbálja rekonstruálni benne az aranyhajú gyermekek meseváltozataiból kiindulva.

Nemrég ünnepeltük a magyar népmese napját, Benedek Elek születésnapját, ezért az est első kérdése is erre vonatkozott: a műsorvezető arra volt kíváncsi, hogy melyik a meghívottak kedvenc népmeséje. Toót-Holló Tamás elárulta, hogy a kedvence Virág Péter, egy magyar naphérosz, aki egy árokszéli virágként kezdi. Egy gyermektelen asszony elharapdálja az árokszéli virágot, áldott állapotba kerül és megszüli Virág Pétert, aki táltos gyerek, s ő az, aki küzdelmes élete végén pedig vissza megy születésének helyére, az árok szélére és onnan a két kezét térdre szorítva veti vissza magát a mélységbe.

– Ugyanazt teszi, mint az aranyhajú gyermekek: csak nem eltűnik és úgy tér vissza, hanem felemelkedik és lezuhan. Az ő sorsa is, ahogy az aranyhajú gyermekek meséje is, így az örök visszatérés motívumát őrizte meg – mondta az író.

Lovász Irén Világszép Nádszálkisasszonyt kedveli a leginkább, mint mondta, a hős útján nagyon fontosak a segítők és az akadályozók, ebben a mesében az is érdekes, hogy teljesen jelentéktelennek gondolt segítők lépnek a főhős mellé – mint például a kilincsmadzag:

– Nem tudjuk, hogy az életben mi adja meg a végső megoldást, a lehető legegyszerűbb dolgok is szóba jöhetnek – mondta a néprajzkutató.

A nagy port kavart Meseország mindenkié című LMBTQ-propaganda mesekiadványról is megkérdezték a vendégeket, akik zavarkeltőnek nevezték a kiadványt, amely nem segíti, hanem összezavarja a gyermekek személyiségfejlődését.

– Ezekben az átiratokban az a dermesztő, hogy nívótlanok. A mese sok esetben valóban csak ürügy arra, hogy bizonyos üzeneteket közvetítsen, de nem mindegy, hogy milyeneket. Én tradicionalista vagyok, hiszek egy ősi rendben, és ez ősi rend örömhírét hozom el az új könyvemben is. Tőlem nagyon idegen minden olyan üzenet, amely a mese ürügyén a felfordulást erősíti és az értékek felforgatásáról szól. Vannak jó hírek, lehet érzékenyíteni olyan dolgokra is, amik igazán fontosak. Az összes magyar népmese végén van egy lakodalom, igen ám, de ezek a lakodalmak ősi értelmük szerint az ég és föld menyegzőjét jelentik. Ha erre érzékenyítünk, mert valódi szellemi teljességre, transzcendens hitre készítünk fel egy gyereket, azzal gazdagabbak leszünk – mondta el véleményét Toót-Holló Tamás.

Lovász Irén pedig úgy véli, hogy érzékenyíteni lehet, de nemcsak a másságra, hanem az azonosságra, így a személyes és a nemzeti önazonosságra is.

– Az, hogy ki vagyok, honnan származom, hová nyúlik a gyökerem, biztonságot ad, a kisgyermek személyiségfejlődését segíti. A mesékben a jó és a rossz biztos pólusai az életnek, ezek az út és az erény könyvei. Arról szólnak, hogy mi az egyéni utunk az igazsághoz, a valódi kincs elnyeréséhez, ami gyakran önmagunk. Ezen az úton a jó és a rossz nagyon világos megkülönböztetése nagyon fontos a gyermekek számára, mert a jó tényleg elnyeri jutalmát a mese végén. Ha a fekete és a fehér nem egyértelmű, hanem szürke vagy sokszínű, az a bizonytalanságot és a káoszt erősíti a gyermekben, egyszerűen kontraproduktív – mondta a néprajztudós.

A Szellemi honvédelem aranykori fényben című kötet viszont egy örömhírt, egy elfeledett magyar evangéliumi történetet emel ki a népmesék összetett, szimbolikus világából. Toót-Holló Tamás ugyanis a magyar őshit, a hajdani csillagvallás olyan elemeit fedezte fel az aranyhajú gyermekek meseváltozataiban, amelyek az első magyar sorstragédiánk emlékét őrizték meg évszázadokon át. A műsorvezető arra volt kíváncsi, hogy ezt miért szellemi honvédelemnek nevezi a szerző.

– Ha hozunk egy örömhírt, ami a magyarság megmaradásáról szól, azzal bizonyos értelemben megvédjük a magyar hazát. Márpedig a szellemi honvédelem azt jelenti, hogy védjük a hont, a magyarságunkat és a normalitásunkat. Mindenki látta a kiváló Magyar népmesék sorozatba tartozó rajzfilmet, Jankovics Marcell és Haui József alkotását, amelyben az aranyhajú gyermekek felbukkantak. A király vagy az inasa kihallgatja három fiatal lány beszélgetését: az első azt mondja, hogy ha őt venné el a király, akkor olyan kalácsot sütne, hogy az egész serege jóllakna vele, a második olyan sátrat szőne, hogy az egész hadsereg elférne alatta, a harmadik pedig aranyhajú gyermekeket szülne. A király persze a harmadikat választja, és ezzel a szellemi javakat választja a materiális ígéretek helyett. Utána következnek a bonyodalmak és horrorisztikus fordulatok, hisz világra jön a fény, megszületnek az aranyhajú gyermekek, de az udvari ármány következményeképpen kopókölykökre cserélik ki őket, elkezdődik a létromlás – idézte fel a népmese történetét a szerző, aki arra emlékeztetett, hogy kezdetben a királyok az Aranykor ösztönétől vezérelve csalhatatlanul a harmadik lányt, tehát a fényt választják, de a jó választás után rögtön elhagyják őt, elmennek háborúba is így tovább.

Pataki Tamás, Lovász Irén és Toót-Holló Tamás / Fotó: Patrióták

Toót-Holló Tamás szerint ez a mese egy ősmítoszt, a magyarság első nemzeti sorstragédiáját örökítette meg, azt a fájdalmat, amit a csillagvallási örökségünk, a táltoshit elvesztésekor éltek át eleink a kereszténység felvételét követően, így viszont szerinte nemcsak az aranykorról szóló egyetemes érckori példázatokhoz van köze, hanem sajátosan magyar értelmezése is van a mesének.

– Rettenetes trauma lehetett ez, melynek emlékét titkos, hermetikus tudásként örökítették át őseink a meséken, a népdalokon, a gyermekmondókákon keresztül. A fény elvesztése – Várkonyi Nándor és Hamvas Béla által elemzett módon – a híres érckori mítoszokhoz tartozik, a hindu mitológiában ez a folyamat nem más, mint a csaturjuga körforgása az Aranykor világosságától a Vaskor sötétségéig. Ebben a könyvben azt elemzem, hogyan vész el az aranyhajú gyermekek körül fokozatosan a magyar királyi udvar ármányának mesterkedése folytán a fény, hogy látható legyen: ezzel nemcsak egy egyetemes érckori példázatot őriztek meg a magyar adatközlők, hanem egy magyar evangéliumi történetet is, mellyel nekünk, kései utódaiknak üzenik meg, hogyan bízhatunk abban, hogy a körforgás végén még a teljes sötétség után is visszatér közénk a fény – fejtette ki a szerző.

Az író azt állítja, hogy az aranyhajú gyermekek meséje az Árpád-kori változások, a keresztény vallásra való áttérés metatörténelmi példázata is egyben. A szövegváltozatok összehasonlításából kiderül, hogy évszázadokig nem lehetett ezt a traumát kibeszélni, ezért őseink a mesékbe rejtették el ezt a tudást.

– Nemzeti sorstragédián a régi fényvallás kincsének elvesztését értem, amit valamilyen mértékben persze fel kellett adnunk – Szent István király döntése és a magyar megmaradás évszázados sikertörténete is ezt igazolja –, de nemzedékeken keresztül ez a veszteségérzés komoly szellemi trauma maradt. A mese sok-sok variánsa ezt megdöbbentő gazdagsággal, lenyűgöző szimbolikával fejti ki nekünk, de egyben soha nem szűnő reménységet is nyújt azzal, hogy felmutatja: az aranyhajú gyermekek akár halottaikból is feltámadnak, s akár száműzetésükből is visszatérnek hozzánk a Vaskor sötétségét legyőzve – mondta a szerző.

Toót-Holló Tamás egyben azt is világossá tette, hogy ennek a magyar üdvtörténetnek az eredeti szellemi rangját visszaadni nem valami rossz értelemben vett, nemzeti egységet bontó pogánykodás vagy gyanús nemzeti ezotéria, hanem olyan ajándék, amely ma már annak tudatában lehet a miénk, hogy a kereszténység felvételét is szükségszerűnek ítéljük.

– Nem valami ellenében szeretném visszaadni a magyar szellemnek ezt az üdvtörténetet, hanem azzal a biztos tudattal, hogy a csodaszarvas, a turul, a fehér ló jelképiségével leírható magyar ősiség, valamint a keresztény-konzervatív Magyarország értékeinek védelmével együtt tudunk erősebbek lenni, mert nem egymást kioltó, hanem egymást erősítő örökségünk már mindez. A kötetem függeléke azért is közli Berze Nagy János kétkötetes mesetipológiája alapján összesen 43 Kárpát-medencei variánsát, hogy ebből is világos legyen: ez a mesetípusunk már időtlen idők óta velünk él magyar földön – szögezte le a szerző.

Lovász Irén arra is felhívta a figyelmet: számára kiemelten fontos, hogy a szerző a naphéroszi karakterrel felruházott aranyhajú gyermekek előképeiként a kötetében éppen a dozmati regösénekben felbukkanó csodaszarvasfiú alakjára hivatkozik.

Toót Holló Tamás hangsúlyozta, hogy a magyar ősvallás híveinek a dozmati regösénekben előadott – Czakó Gábor kifejezésével istenbéke-ajánlatnak is nevezhető – vallomása ugyanazt a mintázatot rajzolja meg, mint az aranyhajú gyermekek történetéből kibomló spirituális béketerv. Ebből a szempontból ő is hangsúlyosan kezelendő variánsoknak tekintette az aranyhajú gyermekek meséjét feldolgozó azon történetváltozatokat, amelyek már úgynevezett szinkretikus variánsok, s így a krisztusi szeretet iránti nyitottságot kifejezve, egyenesen Jézust és Szent Pétert is szerepeltetve éltek tovább.

Lovász Irén utalt arra is, hogy a regösénekek mennyire jó példák arra, hogy az ősi hitvilág elemeit a magyar népi vallásosság hogyan tudta szervesen integrálni és szinkretizálni, hisz valószínűleg ez volt a feltétele annak, hogy ezeket a regösénekeket magyar földön a keresztény időkben is mindig elénekelhessék.

– Feltehetően inkább becsempészték a keresztény attribútumokat a szövegbe, mert archaikus népi vallásosság olyan erővel akart tovább élni, hogy ezt nem akarták elhagyni – mondta a néprajzkutató, aki e szinkretikus tudatra, a motívumok együttélésére és korakeresztény átalakulására példaként hozta a Júlia szép leány vagy a Márton Szép Ilona balladáink égi bárány/fodor fehér bárány motívumát, melynek testén már a mennyei harang és a hatvan misegyertya jelenik meg, nem a nap, a hold és a csillagok.

Lovász Irén feltételezése szerint ennek az ősiségnek a tudata a magyar írók, költők, művészek legkiválóbbjainál felszínre törő, soha nem szűnő tudás maradt. József Attila híres versét idézve utalt arra, aki kimondta, „hogy már százezer éve nézem, amit meglátok hirtelen.” „Az őssejtig vagyok minden ős, az ős vagyok, mely sokasodni foszlik” – szavalta el Lovász Irén József Attila sorait, azt kérdezve, ez az ősi, sejtszintű tudás volna-e az, ami újra engedi felfedeztetni velünk saját ősmítoszi örökségeinket.

Toót-Holló Tamás erre reagálva kétszeresen is helyénvalónak találta a kérdést. Egyrészt magára az általa is elemzett történetre utalva: hiszen az aranyhajú gyermekek szenvedéstörténete is eljut odáig, hogy őket minden maradékaikban is széthasítják, foszlányokra tépik, de így is mindig megmarad bennük egy aprócska élni akaró élet, egy darabka bél például – ami etimológiailag a világosságot, hermetikus titkait tekintve pedig a zsigeri szintű tudást egyaránt megüzeni -, amelyből a gyerekek mégis újjá tudnak születni fénylő naphéroszoknak. Másrészt a történet mai értő befogadóira is utalva, akikben a magyar önazonosság kulturális közegében szintén megőrződött az a zsigeri szintű tudás, melynek segítségével értve érthetik ezt az üzenetet. Mert nyitva van számunkra az aranykapu, s csak bújni kell rajta. Az aranykapun túl pedig egy magyar evangélium örömhíre, a magyar megmaradás üdvtörténete vár ránk.

Lovász Irén a magyar irodalom magyar naphéroszokba vetett hitét azzal erősítette meg, hogy kiemelte: a Toót-Holló Tamás könyvében is idézett Nagy László nemcsak a Csodaszarvas-fiú című versében, hanem életműve számos darabjában is hitet tett a regösénekek mellett. Lovász Irén nagy szeretettel, őszinte megbecsüléssel beszélt a Székely Orsolya rendezte, Regösénekek című 1975-ös Nagy László-filmről, benne az iszkázi regölésről és Nagy László dozmati regösénekkel kapcsolatos csodaszarvas-vallomásáról, mely a Rege a tűzről és jácintról című nagy versciklusát ihlette 1956-ban. Saját előadásában is hallhatjuk a Kitaláltam a boldog hazát című 2005-ös albumon, és Sebőék csodásan megzenésítették. Sorait az aranyhajú gyermekek történetéről szólva is idézni ajánlotta: „Ne rejtőzz, ne rejtőzz, apám a berekben, / jövök ide énekeddel, / torkodból vettem. / Haj, rege, rege, rege, haj rege rajta… // Berek éjjeledből / bukj ki pogány fajta, / itt süt a nap, ide gyere, / bánataim atyja / Haj, rege, rege, rege, haj rege rajta.”

Ehhez csatlakozva Toót-Holló Tamás is szívesen folytatta a végeérhetetlen felsorolást azokról a kiváló íróinkról, költőinkről, akik a táltosok és a garabonciások örökségének igézetében éltek és alkottak: Nagy László mellett kiemelten is megemlítve az ősi tradíciók zseniális búvárát, Weöres Sándort.

A végén arra a kérdésre, hogy mit üzen a mai magyaroknak az aranyhajú gyermekekről szóló evangéliumi történet, egy másfajta örömhírt is közölt az író, jelezte ugyanis, hogy egy a P. Mobil legendás Honfoglalás-szvitjéhez hasonló szellemiségű, de sokkal inkább színpadra termett zenés mű is készülőben van már az aranyhajú gyermekek történetéből.

– Nagyon nagyra tartom, a magyar rockzene egyik ikonikus művének tekintem a P. Mobil Honfoglalás című rockszvitjét, gyermekkorom óta megérint és kísért. Annak a műnek van egy sokak által ismert bevezetője, amit Schuster Lóránt mond el a szvit legelején. Ha tehát az a kérdés, hogy szerintem mit üzen a mai magyar embereknek ez a magyar evangélium, akkor a Honfoglalást megidézve tudok talán a leginkább érzékletesen válaszolni. Aki ismeri a Honfoglalás bevezetőjét, az fogja érteni a rímeket és ritmusokat: „Azok az arany hajszálak még ma is megcsillannak. Azok a gyerekek még ma is köztünk járnak. Az a három csillag még ma is mutatja az utat. Az a hit még ma is él” – fogalmazott az író.

A virtuális könyvbemutatón az is kiderült, hogy Schuster Lóránt már fel is mondta stúdióban ezt a szöveget, nemsokára pedig a nagyközönség is hallhatja a zenés színpadi művet, amely népszerű formában még többek közelébe fogja elhozni ezt az örömhírt.